Szeptembertől szűri a jogvédett videókat a Google

Milkovits Gábor, 2007. július 30. 17:31

A Google bejelentette, hogy várhatóan szeptembertől egy speciális eszközzel kiszűri a YouTube videómegosztó oldalról azokat a szerzői jog által védett tartalmakat, amelyeket illetéktelenül töltöttek föl.

A kereső- és tartalomszolgáltató cég tavaly októberben vásárolta meg a YouTube-ot, amelyet már korábban is sok kritika ért az oldalon található kalózvideók miatt. A szerzői jogok igazolásával azok tulajdonosa kérheti ugyan a szóban forgó videók eltávolítását az oldalról, ám ezt a Google egyelőre nem teszi meg automatikusan. A cég álláspontja szerint azért nem, mert ez az egyik legösszetettebb technológiai feladat, amivel eddig szakembereinek meg kellett birkózniuk. A mostani bejelentés éppen azért jelentős, mert pontosan a technikai nehézségekre hivatkozva korábban nem neveztek meg konkrét időpontot az eszköz bevezetésére.

A tavalyi év során több cég, köztük a Viacom, illetve európai sportligák is több milliárd dolláros kártérítésre perelték be a Google-t a YouTube-on közzétett kalózvideók miatt. Louis Solomon, a felpereseket képviselő egyik ügyvédi iroda, a Proskauer Rose jogásza a bejelentésre reagálva kijelentette, hogy a tartalomszűrő őszi beindítása nem befolyásolja az eddigi károkozás miatt kezdeményezett jogi eljárást.