81 százalékkal nőtt a bankokat támadó hackerek száma

Kiss Ádám Zoltán, 2007. augusztus 6. 09:03

A BlackHat biztonságtechnikai konferencián közölt adatok szerint a hackerek körében robbanásszerűen nő az érdeklődés a banki adatok iránt.

Felmerül a kérdés, hogy honnan kerül elő hirtelen olyan sok hacker, aki a banki szektor iránt érdeklődik. Az ügy hátterében az áll, hogy míg régen komoly felkészültség volt szükséges az ilyen akciókhoz, ma már nem kell szakértőnek lenni. A legnagyobb probléma az, hogy ha valaki egy-egy alkalmazást nem képes önmaga létrehozni, akkor könnyen megveheti az interneten. Egyes weboldalokon már 100 dollárért megvásárolhatók az ilyen szoftverrészek, ezek után csupán egy egyszerű honlapot kell készíteni, feltölteni az alkalmazást, és már kezdődhet is a kutakodás a banki adatok után.

Don Jackson, a Gozi és a Prg trójai kártevők felfedezője szerint elképesztő a lopott pénzügyi adatok száma, csak a Gozi és a BBB trójai férgek milliószámra  gyűjtik be az ilyen információkat. Jellemző az is, hogy az EMC biztonságtechnikai vállalata, az RSA is úgy nyilatkozott, ma már olyan új adatlopó alkalmazások léteznek, melyekkel egyszerűen, néhány kattintással megvalósítható az információk eltulajdonítása, és ők is a korábban elengedhetetlen szaktudás hiányában is megvalósítható cselekményeket tartják a legveszélyesebbeknek.