Két hét múlva várható a Google telefon

Kiss Ádám Zoltán, 2007. augusztus 28. 09:01

Iparági információk szerint a keresőóriás saját készüléke akár két héten belül bemutatkozhat, a hírek szerint a fogalmazást egyszerre kezdik majd meg Európában és az USA-ban.

A jelek szerint bombasztikus bejelentésre készül a közeljövőben a Google. A cég ugyan semmilyen megerősítést nem volt hajlandó adni a telefonnal kapcsolatos hírekhez, de nem is cáfolta azokat, mindössze kitért azzal, hogy az adott pillanatban „nincs bejelentenivalója” a vállalatnak. A kiszivárgó információk szerint a cég máris rengeteg pénzt költött a fejlesztésre, melynek hardverjét több neves gyártó, köztük az LG versenyeztetésével hozták létre. A hírek szerint a készülék Linux alapú operációs rendszert futtatna, ez alatt működnének a Google kifejezetten erre a készülékre kifejlesztett alkalmazásai.

Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a kategorikus cáfolattól folytonosan elzárkózó cég az Apple bombasztikus bejelentéseihez hasonlóan fogja közreadni saját készülékét. Az egyértelműen az iPhone versenytársaként szánt készülék a riválishoz hasonlóan érintőképernyős felületre épül, ám nem ezzel, hanem szoftverhátterével készül felvenni a versenyt. A Google Phone néven emlegetett eszköz ugyanis a jelek szerint erősen a készülék internetkapcsolatára épít majd, számos alkalmazást a telefon hardverét kímélendő szervereken futtatva.