A Microsoft bezáratta a frissítéseit terjesztő AutoPatcher oldalt

Milkovits Gábor, 2007. augusztus 31. 09:11

A Microsoft felszólította az elsősorban Windows frissítéseket letöltésre kínáló AutoPatchert, hogy szüntesse be tevékenységét.

A Microsoft a hivatalos indoklásban arra hivatkozik, hogy az oldal a szoftverkonszern szellemi tulajdonát képező tartalmakat terjeszt a cég hozzájárulása nélkül. Ez eddig teljes mértékben érthető, még akkor is, ha egyébként a szoftverfrissítésekért maga a Microsoft sem kér pénzt a felhasználóktól. Tulajdonképpen az sem nagyon támadható, hogy a redmondi vállalat csak úgy látja szavatoltnak a frissítések biztonságos (azaz vírusmentes) voltát, ha azokat közvetlenül tőle kapják a felhasználók – habár ezzel valószínűleg a többség tisztában van, és ezt a kockázatot vállalva használta eddig az AutoPatchert. Ami azonban igazán érdekes az ügyben az az, hogy a szóban forgó oldal már nem kevesebb, mint 4 éve működik anélkül, hogy a Microsoft bármilyen aggályt támasztott volna vele szemben. Antonis Kaladis, az AutoPatcher program vezetője ráadásul többször is beszélt a cég egyes munkatársaival, akik nyilvánvalóan ismerték a szolgáltatást, mégsem említették, hogy a legkisebb kifogásuk is lenne működése ellen.

Az AutoPatcher fő előnye, hogy segítségével CD-re vagy DVD-re másolhatók a Microsoft által kibocsátott javítófoltok és egyéb szoftverfrissítések, és utána több számítógépre is föltelepíthetők, offline módban is. Ez egyrészt viszonylag lassú internetkapcsolat esetén lehet előnyös, de biztonsági megfontolásból is jó választásnak bizonyulhat; ha például egy helyi hálózaton egy MS szoftver sebezhetőségét kihasználó rosszindulatú kódot találnak, akkor a javítófoltok offline telepítése praktikusabb. Ugyanígy, ha valaki régebbi Windows operációs rendszerű géphez (is) ragaszkodik, akkor a terméktámogatás megszűnése után is hozzájuthat a lemezen található frissítésekhez. Igaz persze, hogy bizonyos (nem biztonsági) frissítések esetén az AutoPatcherrel megkerülhető a WGA ellenőrzése, így azok a kalózkópiákra is telepíthetők, azonban megint csak érdekes, hogy a Microsoft közleményében erre még csak ki sem tér, ehelyett a bezárási javaslat indokaként egyértelműen a biztonsági szempontot nevezi meg.