Szocialista EP-képviselők a roaming-díjak csökkenéséről

MTI Sajtóadatbank, 2007. szeptember 3. 07:33

Percenként 144 forintra csökkent a külföldről Magyarországra telefonálás díja az Európai Unió roaming-díjakról szóló rendelete következtében – mondta Herczog Edit szocialista európai parlamenti képviselő pénteken Budapesten.

A rendelet értelmében a magyar mobilosoknak, ha külföldön az Európai Unió területén fogadnak hívást, 70,80 forintot kell fizetniük percenként - közölte az EP-képviselő a Nyugati téren tartott sajtótájékoztatón, ahol megjelent Hegyi Gyula, Lévai Katalin, Kósáné Kovács Magda, Harangozó Gábor, Tabajdi Csaba szocialista európai parlamenti képviselő is.

Herczog Edit azt mondta: szocialista kezdeményezésre került az uniós jogszabályba, hogy a vakok és gyengén látók sms helyett hangüzenetet kapnak a tarifákról abban a pillanatban, hogy átlépik az országhatárt.

Hegyi Gyula közölte: 2010-ig folyamatosan fog csökkeni a roaming, azaz a hazai mobil külföldi használatának díja. Mint mondta, szeretnék elérni, hogy csökkenjen a külföldi mobilos internetezés díja is.

Lévai Katalin arról beszélt, hogy az Európai Parlament jogi bizottságában nagy vita után győzött az álláspont, amely szerint ne legyenek különbségek az országok között az árak tekintetében.

A Pannon GSM és a T-Mobile már augusztus 29-től, a Vodafone Magyarország augusztus 1-től csökkentette a roaming-tarifákat.

A megszületett uniós roaming-rendelet az uniós országokból a kezdeményezett hazatelefonálás 250-650 forintos percdíjait 144 forintra, a hívásfogadás 95-220 forintos díjait pedig 70,80 forintra szorította le a magyarországi mobilszolgáltatók esetében.

A mobiltelefonról belföldről hívott külföldi számok díjaira az uniós rendelet nem vonatkozik, csakúgy, ahogyan az EU-n kívüli külföldi országokra érvényes roaming-díjak sem változnak a rendelet nyomán. A döntés a 27 tagú Európai Unió valamennyi mobilszolgáltatójára vonatkozik, de nem érinti az unión kívüli roamingolás költségeit és nem szabályozza az sms- és mms-díjakat sem.