Elkelt az egymilliomodik iPhone

Kiss Ádám Zoltán, 2007. szeptember 10. 20:04

Az Apple hivatalosan bejelentette, hogy mára 1 millió darabot értékesített telefonkészülékéből, sokak szerint ez rendkívüli eredmény, mások kissé kritikusabban látják a helyzetet.

A pontosság kedvéért ez azt jelenti, hogy a vállalat mindössze 74 nap alatt jutott el az egymilliós határig. A mobilpiac állóvizét mind formavilágával, mind érintőképernyős felhasználói felületével felkavaró készülék igazolta az előzetes elvárásokat, és lépéskényszerbe hozta a riválisokat. Ilyen módon azok is sokat köszönhetnek az iPhone-nak, akik eddig nem vettek ilyen modellt, és talán nem is tervezik. Ez némileg előrelátható volt, ahogy a telefon sikere is, nem véletlen, hogy a készülék értékesítési mutatóit sokan túlbecsülték, így most elégedetlenek az eredményekkel. Azonban, ahogy Steve Jobs kijelentette, az iPhone mindössze 74 nap alatt képes volt elérni azt, amihez a kétségtelenül sikertermék iPodnak két évre volt szüksége.

Igazi sikertörténet ez, különösen mivel nem áll rendelkezésre széles modellválaszték. Az Apple a suttogópropaganda aktivizálását is jól oldotta meg, alig költöttek reklámra, mégis sokan már hisztérikusan várták a telefon megjelenését, és széles rétegek értesültek várható bemutatásáról. Nem lehet azonban nem észrevenni, hogy az összehasonlításként kezelt iPod egyben ennek a telefonnak az útját is egyengette, mivel a zenelejátszó elterjedése után az Apple kiszabadult a távoli, csak profi felhasználóknak szánt eszközök imázsából. Az Apple azonban tovább görgetné az eladásokat, és korai árleszállításokkal hatalmas eladásokra számítanak az idei ünnepi bevásárlási szezonban.