Ingyenes internet a roma településeknek

forrás Prim Online, 2007. október 9. 09:25

Az Externet Zrt. elsőként csatlakozott az elmaradt csereháti kistérségek fejlesztési projektjéhez, melynek keretében ingyenes wifi internettel szórnak be több, jórészt roma kisebbségek lakta települést Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Tomor és Selyeb roma közösségei már ingyen internetezhetnek az Externet vezetéknélküli hálózatán. Sólyom László köztársasági elnök hétfői tomori látogatásán elmondta: az internet talán az egyetlen lehetőség a kitörésre, hiszen egyszerűsítheti a munkakeresést vagy éppen megkönnyítheti az információkhoz való hozzáférést, csökkentheti a közösségek elszigeteltségét.

„Mint távközlési szolgáltató, felelősséggel tartozunk azért, hogy elősegítsük az információs társadalom fejlődését, hogy a tájékozottságot, az információs esélyegyenlőséget mindenki számára elérhetővé tegyük” - mondta el Pórffy András, az Externet elnök-vezérigazgatója. „Azért is csatlakoztunk elsőként a Login Initiative kezdeményezéséhez, hogy példát mutassunk a többi piaci szereplőnek, hogyan lehet emberséggel a szó legnemesebb értelmében piacot építeni, a kistérségek lakói és a távközlési szolgáltatók számára egyaránt.”

A tervek szerint a projekt a jövőben is folytatódik, hogy még több nehéz helyzetben lévő kistelepülés csatlakozhasson az információs társadalomhoz.