Már kaphatók a Symantec 2008-as biztonsági termékei

Kiss Ádám Zoltán, 2007. október 12. 19:16

A napokban jelentek meg a Symantec cég Norton Antivirus és Norton Internet Security szoftvereinek legújabb, 2008-as verziói. A frissítés rengeteg újdonságot tartalmaz, a legfontosabb azonban, hogy mostantól Windows Vista alatt is használhatók.

Tehát talán az egyik legfontosabb dolog, hogy az eddig Noton termékeket használó, időközben XP-ről Microsoft Windows Vista operációs rendszerre váltó felhasználók sem maradnak többé védelem nélkül. Ez valóban nagyon fontos, hiszen az operációsrendszer már fél éve kapható, de biztonsági szoftverek nagyobb választékban csak ezekben a hetekben kerülnek a piacra, a Norton termékek pedig a 64 bites verzióval is működnek. A fejlesztők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a szoftver még kevesebb erőforrást használjon, hogy még gyorsabban töltődjön be. Örülhetünk az ez irányú törekvéseknek, hiszen olykor idegesítően sokat kell várni a rendszer teljes betöltődésére, és ebben komoly része volt eddig a víruskeresőknek. A 2008-as verziókba beépített a fejlesztő egy központi szakértői felületet, ahol segítséget kaphatunk a problémák elhárításához. Nem nélkülözik a termékek a ma már elengedhetetlen rootkitek elleni védelmet sem. A legújabb kihívásoknak megfelelően erősítették a vezeték nélküli hálózatok védelmét, illetve az a adathalászat elleni védelmet.