Internet Hungary - konferencia világhálóról

MTI Sajtóadatbank, 2007. október 15. 08:05

Nyolcadik alkalommal rendezik meg az Internet Hungary konferenciát október 16-án és 17-én Tihanyban.

Az elhangzó 20 előadás és 10 fórum mellett az idén is bejelentés várható az Internet Hungaryn: a konferencia fővédnöke, Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a konferencia megnyitóján jelenti be az infokommunikációs szakmát érintő gazdaságélénkítő csomagját.

A rendezvény két napja alatt előadást tart többek között Sarkady Ildikó audiovizuális kormánybiztos, Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke, Simó György, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese, Ian Neild, a British Telecom futurológusa és Vámos Tibor akadémikus.

A korábbiakhoz hasonlóan a szervezők az idén is hirdettek pályázatot, ez alkalommal "Magyarországon eddig nem alkalmazott, de működő internetes üzleti modellek" témakörben. A konferencián készítőik prezentálják a döntőbe jutott pályaműveket, illetve a közönség segítségével kiválasztják a nyertest is, akinek díja a 2008-as San Franciscó-i Java konferencián való részvétel.

Az Internet Hungary résztvevői az idén két workshopon vehetnek részt: az egyik témája a televíziós és rádiós digitális átállás lesz, a másiké pedig az, hogy az internetes keresők miképpen segítik az üzletet.

Ezen túlmenően szó lesz az online reklámról és a digitális hírekről is.