Sarkady Ildikó: a konvergens médiahatóság felé mutatnak az elképzelések

MTI Sajtóadatbank, 2007. október 17. 08:27

A konvergens - azaz a hírközléssel kapcsolatos feladatokat is magában foglaló - médiahatóság megteremtésének esélyeiről is beszélt az Internet Hungary konferencián tartott előadásában Sarkady Ildikó audiovizuális ügyekben illetékes kormány-főtanácsadó.

A kérdésben még egyeztetnek a pártok, de "az eddig beérkezett álláspontok a konvergens hatóság irányába mutatnak" - mondta, hozzátéve, hogy meg kell vizsgálni, "érett-e már a hazai piac" erre a megoldásra.

Sarkady Ildikó azt hangsúlyozta: átlátható, minél függetlenebb, alapvetően a szakmaiságot előtérbe helyező médiafelügyeletet kívánnak megteremteni.

Az új műsorszolgáltatók piacra lépését "mindenképpen egyszerűsíteni szeretnénk", a 12 éve meghozott médiatörvény tulajdonosi korlátozásai pedig "nem tarthatóak a digitális korszakban" - fejtette ki egyebek mellett a kormány-főtanácsadó.

Szólt arról is, noha a Nemzeti Audiovizuális Média Stratégia (NAMS) társadalmi vitáját lezárták, a közszolgálati médiumok esetében ezt nyitva hagyják. Megjegyezte, hogy ez utóbbi terület kérdései "önálló törvényi keretek közé kerülhetnek".