Az Apple engedélyezi a külsős szoftvereket az iPhone-on

Milkovits Gábor, 2007. október 18. 09:22

Steve Jobs Apple-vezér bejelentette, az Apple végül mégis hozzájárul ahhoz, hogy mások, illetve független cégek fejlesszenek szoftvereket az iPhone-hoz.

Az Apple mindeddig ragaszkodott ahhoz, hogy az iPhone-on csak a cég saját szoftverei fussanak, hivatalosan biztonsági okokból. Ez a politika ugyanakkor sok felhasználót elégedetlenné tett, sőt olyanok is akadtak, akik erre hivatkozva beperelték az Apple-t. Jobs a vállalat weboldalán kiadott közleményben úgy nyilatkozik, hogy a független fejlesztőket segítő eszközöket jövő februárban teszik majd közzé, addig is pedig megpróbálják megkeresni az ily módon esetleg elszaporodó rosszindulatú kódok elleni védekezés leghatékonyabb módját.

A független kreatív szoftverek hiányán kívül persze más is feldühítette az iPhone-tulajdonosok egy részét, mégpedig az, hogy a készülék csak az AT&T mobilszolgáltatóval kötött kétéves hűségszerződéssel vásárolható meg. A helyzet nem lesz más Európában sem, így nem véletlen, hogy a készülék kikódolását elvégző szoftverek már most népszerűek, annak ellenére, hogy így egyes funkciók elvesznek, ráadásul az Apple is igyekszik szoftverfrissítésekkel működésképtelenné tenni a kikódolt iPhone-okat.