Google Gphone: létezik, de nem hardver?

Mészáros Péter, 2007. október 24. 17:58

2004 óta folyamatosan érkeznek hírek egy „Gphone” fejlesztéséről. Az érdeklődés fokozódásával az elemzők úgy vélik, létezik a termék, ám nem hardverről van szó.

A szinte állandó érdeklődés az elmúlt hónapokban eddig nem látott mértéket ért el, ami annak is köszönhető, hogy a hírek megjelenésével együtt a Google soha nem cáfolta egy telefon termék fejlesztésének hírét, igaz nem is erősítette meg azt. Az elemzők szerint nem zörög a haraszt, ha nem fújja szél, és ők is a termék létezése mellett álnak ki. Logikus meggondolásokból azonban úgy vélik, hogy az eddig várt sajátmárkás készülék helyett egy általános szoftvermegoldásról van szó. Ezt támasztja alá néhány, a Google által beadott szabadalmi papír is. Vélhetően egy olyan szoftvert érthetünk Gphone alatt, mely a mostani mobil operációs rendszerek helyét hivatott átvenni, esetleges egyéb alkalmazások felkínálásával, mint például a népszerű térképszolgáltatás mobilra szabott változata. Az elemzők egy általánosan használható szoftverháttérre számítanak, mivel ez illene a legjobban a Google profiljába, és vélhetően a legnagyobb hasznot is ez hozná. A technika fejlődése ellenére a mobilok ma is csökkent elérésű konzervatív eszközök, melyek több szabvány együttes használatától szenvednek. A Google ahelyett, hogy egy kockázatos lépéssel iPhone riválist jelentet meg, jobban jár, ha például végre valóban sikerül becsempésznie a reklámokat a mobilkommunikáció világába, és ezzel hatalmas bevételekhez nyithatja meg az utat.

 

szerző: Kiss Ádám Zoltán