67%-os Apple profitnövekedés

Milkovits Gábor, 2007. október 25. 09:30

Az Apple hivatalos beszámolója szerint 67%-kal növelte meg nyereségét az idei harmadik negyedévben úgy, hogy minden eddiginél több Mac számítógépet értékesített.

A cég nettó nyeresége elérte a 904 millió dollárt a július elejétől szeptember végéig tartó időszakban, ami papíronként 1,01 dollárt hozott a részvényeseknek. Eközben az iPhone készülékek forgalma már szeptember elejére elérte az egymilliót, a negyedév végére pedig az 1,11 milliót, az iPod zenelejátszókból pedig 10,2 millió fogyott a periódusban. Igen fontos fejlemény, hogy a vállalat 2,16 millió Mac számítógépet értékesített a negyedévben, ami minden idők legmagasabb forgalmának számít az Apple részéről, ráadásul ezzel az IDC szerint a harmadik helyre lépett elő a hazai piacon a Dell és a HP mögött.

A felfelé velő pálya az apróbb nehézségek – iPod képernyőhibák, elhibázott reklámok, a drasztikus iPhone-árcsökkentés miatti elégedetlenség – ellenére töretlennek látszik, amit az is jelez, hogy a Steve Jobs vezette vállalat még merészebb eredményeket ígér az év végére. Ezek alapján az utolsó három hónapban a profit eléri majd a részvényenkénti 1,42 dollárt, azaz további 40%-kal lesz magasabb, mint a mostani rekord-nyereség.