A Microsoft küldöttségét fogadták a román informatikai tárca vezetői

Mészáros Péter, 2007. október 28. 08:25

A Microsoft küldöttségét fogadta csütörtökön, október 25-én, Bukarestben, Winkler Gyula romániai távközlési és informatikai miniszter, valamint Somodi Zoltán államtitkár. A találkozón többek között az IT&C piac lehetőségeiről, fejlesztésről és befektetésekről tárgyaltak.

“Kollégáimmal úgy határoztunk, hogy folytatjuk a szaktárca fejlesztési programjait. A minisztérium pedig minden alkalommal szívesen szorgalmazza a párbeszédet közszféra és a vállalkozók között” – jelentette ki a találkozót követően Winkler Gyula miniszter.
Vahé Torossian, a Microsoft Közép- és Kelet-Európáért felelős alelnöke, valamint  Silviu Hotaran, a Microsoft Románia vezérigazgatója értékelte a Távközlési és Informatikai Minisztérium nyitottságát, hangsúlyozva, hogy a párbeszéd és az együttműködés minden érintett félnek fejlődést hoz.
A találkozón az is elhangzott, hogy szükség van a lakosság tájékoztatására is, hogy az információs technológia aktívan vegyen részt a társadalom fejlődésében.