Klaszter - új divatszó vagy valódi értékteremtő?

forrás Prim Online, 2007. november 9. 12:09

A KPMG-BME Akadémia szervezésében, 2007. november 23-án rendezendő konferencia a klaszterek témakörét járja körül részletesen.

A KPMG konferencia-központjában megrendezett esemény előadásai foglalkoznak többek között a klaszterek legfontosabb jellemzőivel, a kis- és középvállalkozások, illetve a nagyvállalatok és multik számára jelentett előnyeivel. A rendezvény résztvevői megismerkedhetnek a klaszterek jelenlegi magyar és nemzetközi helyzetével, valamint azzal, hogy mely iparágakban, milyen területeken, hogyan működnek a klaszterek. Szó esik még a klaszterek versenyelőnyeiről, jogi vonatkozásaikról, valamint arról, hogy mit hoz a közeljövő az EU pályázatok terén.

Várják a konferenciára mindazokat, akik szeretnének betekintést nyerni a klaszterek világába és választ kapni a fenti és hasonló kérdésekre olyan szakemberektől, akik az elmúlt négy év során a klaszteresedés motorjai voltak, és ma is több klasztert menedzselnek aktívan. A konferencián a következő előadások hangzanak el:

 

Héjj Tibor, ügyvezető igazgató, Proactive Management Consulting Kft.

 

Dr. Matuz János, ügyvéd, Dr. Matuz János Ügyvédi Iroda

 

Héjj Tibor, ügyvezető igazgató, Proactive Management Consulting Kft.
Dr. Ménesi Balázs, klasztermenedzser, Proactive Management Consulting Kft.
 

Csabina Zoltán, főosztályvezető, Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

A rendezvény időpontja 2007. november 23., helyszíne a KPMG konferencia-központja (1139 Budapest, Váci út 99.). Részvételi díj: 35 000 Ft+áfa/fő (ebéddel és frissítőkkel).

További információ és regisztráció a KPMG-BME Akadémia honlapján.