A Fehér Háznak meg kell őriznie az e-mailek másolatait

MTI Sajtóadatbank, 2007. november 14. 10:31

Egy amerikai szövetségi bíró döntése értelmében a Fehér Háznak a jövőben meg kell őriznie minden elektronikus levelének másolatát.

Henry Kennedy kerületi bíró annak dacára hozott hétfőn ilyen értelmű határozatot, hogy a Bush-adminisztráció ügyvédei állhatatosan ellenezték azt.

A bíró azután rendelte el a másolatok megtartását, hogy jogvédők két keresetet indítottak annak eldöntésére: vajon nem sértette-e meg a szövetségi törvényeket a Fehér Ház, amikor kormányzati e-mailek
megsemmisítéséről határozott.

A kereseteket benyújtó két jogvédő csoport azt állítja, hogy nem kevesebb mint ötmillió e-mail "tűnt el" a Fehér Ház levelezéséből. Feltételezésük szerint a Fehér Ház 2003, az iraki invázió éve óta csak részben archiválja elektronikus levelezését.

A Bush-kormány ügyvédei, akik a keresetek elutasítását kérték, azt állítják: a Fehér Ház "már lépéseket tett az e-mailek megőrzésére, és a jövőben is így fog eljárni".

Henry Kennedy bíró, akit még Bill Clinton elnök nevezett ki, a szövetségi adatmegőrzési törvényre hivatkozott, amely szigorúan tiltja kormányzati dokumentumok, köztük elektronikus üzenetek megsemmisítését. Az igazságügy-minisztérium képviselői azt szerették volna elérni, hogy a bíró érje be a Fehér Háznak a másolatok megőrzésére vonatkozó nyilatkozatával, Kennedy döntése szerint ez azonban nem elegendő.

Arra, hogy a Fehér Ház elektronikus leveleinek másolatai hiányoznak, először egy volt CIA-ügynök kilétének felfedésével kapcsolatban derült fény. A vizsgálat során nem tudták kideríteni, hogy valóban a Bush-kormány szivárogtatta-e ki a sajtónak az ügynök személyazonosságát, miután megállapították: "bizonyos archiválási gondok" miatt egyes e-mailek eltűnhettek. A Fehér Ház akkor azzal kente el az ügyet, hogy "talán" nem minden levél másolatát őrzi meg automatikusan az elnök végrehajtó irodájának szervere.