Távozik az Ericsson-elnök

Kovács Attila, 2007. november 21. 10:39

Az Ericsson Magyarország elindítója, megszervezője saját kezdeményezésére távozik a magyar telekommunikációs ipar meghatározó szereplőjévé vált vállalattól.

Fodor Istvánt 1990 végén bízták meg az Ericsson magyarországi vállalatának elindításával, megszervezésével. A kilencvenes évek második felére a világszínvonalú, fejlett technológiát művelő cég a magyar távközlési piac meghatározó szállítójává, a közép-kelet-európai térségben az Ericsson mérnöki szakértői központjává és világszínvonalú kutatási és fejlesztő részleg otthonává vált. A cég jelenlegi létszáma közel ezer fő, ebből 600 kutató, fejlesztő és 250 fő a mérnöki szolgáltató központban dolgozik. Magyarországon kutatásra, fejlesztésre és kapcsolódó innovációra az egyik legtöbbet költő vállalata az Ericsson.
Fodor István kezdettől fogva az Ericsson Magyarország vezetője, vezérigazgatója. 2002 május 1-től a vállalat elnöke.

Az 1998-ban az év menedzserévé választott vezető távközlési és iparpolitikai publikációk mellett hazai és nemzetközi konferenciák rendszeres előadója. Tevékenységét évtizedek óta aktív gazdaság és társadalomépítő feladatok jellemzik. 1998 és 2000 között az IEEE mérnöki világszervezet magyarországi szekciójának elnökévé választották. Alapítója, majd 2003-2004-ben elnöke a Magyar-Európai Üzleti Tanácsnak; és 2000-2005 között elnöke a Bolyai-díj Alapítvány kuratóriumának. 2004-től három évig az Európai Unió Kutatási Tanácsadó Testületének (EURAB2) tagjaként, - független tanácsadóként - részt vett az EU tudománypolitikájának és az ehhez kapcsolódó különböző programok alakításában.

További tagságok:
Eötvös Loránd Tudományegyetem Gazdasági Tanácsa,
Magyar Tudományos Akadémia Reform Bizottsága,
Magyar Mérnökakadémia,
Közép-Európai Tehetségkutató Alapítvány kuratóriumának tagja.

Munkájának elismeréseként Fodor István 1996-ban Gábor Dénes díjban, 1999-ben megosztott Széchenyi-díjban és 2001-ben a „Páratlan Ember a Jövőnkért” díjban részesült.

 

Az elnök távozásával kapcsolatban tartott mai budapesti Ericsson sajtótájékoztatón Fodor István a Prím Online kérdéseire a következőket válaszolta.

1. A bejelentés időpontjában nincs még egyetlen más vállalatnál, szervezetnél hivatalos új munkaszerződése illetve ilyen célú megállapodása;

2. a hazai kis- és középvállalkozások világa, működésük segítése mindig is nagyon érdekelte és jelenleg is foglalkoztatja;

3. a húzóágazatnak minősülő infokommunikációs kutatás-fejlesztést (k+f) szerinte a "kis lépések" taktikájával lehet az országba hosszú távon, sikeresen behozni. Ezt követte az e téren is sikeres Ericsson Magyarország;

4. amennyiben a jövőben is kikérnék szakmai véleményét, a civil, szakmai és tudományos szervezetekben, konferenciákon, magas szintű vitafórumokon stb. a jövőben is szívesen megosztaná tapasztalatait másokkal;
 
4. büszke rá, hogy az Ericsson Galéria az elmúlt 17 év során több mint száz kiállítást rendezett; továbbá arra, hogy létrejött és ma is sikeresen működik Budapest központjában a fővárosi színházi életben is külön színfoltot jelentő Ericsson Stúdió.

Az jövőbeli elnöki funkcióra és az új elnök kilétére irányuló kérdésre Éry Gábor, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója azt válaszolta, hogy az új elnököt egy későbbi időpontban fogják bejelenteni.


Éry Gábor, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója a távozás kapcsán tartott beszélgetésen elmondta: "István neve és munkássága összeforrott az Ericsson Magyarország 17 éves történetével. Vízióját sikeresen megvalósítva, a kezdetektől következetesen építkezve, a magyar szürkeállományra épülő, magas hozzáadott értékű nagyvállalatot hozott létre. Vezetése alatt sikeresen ötvözte a svéd és a magyar kultúrát, ami a kreativitás mellett az Ericsson Magyarország hajtóerejévé vált. Az általa elvárt és közvetített üzleti etikai gondolkodás a mai napig meghatározza az Ericsson Magyarország által követett értékeket."