Az EQnet újabb ügyfélkört vásárolt

MTI Sajtóadatbank, 2007. november 26. 08:41

A magyar tulajdonú EQnet Infokommunikációs Kft. megvásárolta az Internext Studió Kft. mintegy félezres létszámú  ügyfélkörét, így a társaság - a legutóbbi két akvizícióval együtt -  már tízezres nagyságrendű ügyfélkörrel rendelkezik - közölte Gaur Tamás, az EQnet vezérigazgatója az MTI-vel.

A telekommunikációs szolgáltató EQnet stratégiájának megfelelően nem társasági tulajdont vásárol, hanem piacot. Legutóbb az Inter.net Magyarország Kft. és a Meditcom Kft. internetszolgáltatói üzletágát vásárolták meg. A három akvizícióra több százmillió forintot költöttek, de az MTI kérdésére a társaságnál nem kívánták megmondani a pontos összeget.

Az idén az EQnet 600 millió forint árbevételt vár, és 2010-ben már közel kétmilliárd forint bevétellel számol.

A vezérigazgató reményei szerint a dinamikus fejlődés lehetővé teszi, hogy a cég a tőzsdén is megjelenjen, de még csak az elképzelések között szerepel a tőzsdeképes cégek klubtagsága.