A Google célja: megújuló energia, a szénnél olcsóbban

forrás Prim Online, 2007. november 28. 11:37

A Google a mai napon bejelentette új stratégiai kezdeményezését, amelynek célja áram előállítása megújuló energiaforrásból, a szénnél olcsóbban. A projekt az RE<C névre hallgat, és a nap és szél energiájának korszerű hasznosításán, illetve a geotermikus és egyéb úttörő technológiákon alapul.

Az RE<C jelenleg mérnököket és energetikai szakértőket toboroz, akik a kutatási és fejlesztési munkálatokat irányítanák, amelyek először a napelemekre, a fejlett geotermikus rendszerekre és más területekre koncentrálnak majd. 2008-ban a Google több tízmillió dollárt szándékozik a megújuló erőforrásokra irányuló kutatásra, fejlesztésre és egyéb befektetésekre fordítani, illetve további nagyobb összegeket a korszerű energiával kapcsolatos, jelentős megtérüléssel kecsegtető projektekre.

„Nagyszabású, energiaigényes létesítmények kialakításában már nagy gyakorlatunk van hatékony adatközpontjaink révén – mondta Larry Page, a Google társalapítója és termékekért felelős elnöke. „Hasonló kreativitással és szakértelemmel látunk hozzá a megújuló energiaforrásokon alapuló áram-előállítás globális kihívásához, amelynek célja a szénből nyertnél olcsóbb áram.”

Page hozzátette: „Már eddig is óriási erőfeszítéseket tettek e téren. Olyan technológiák születtek, amelyek lehetővé teszik a szén-alapú megoldásnál olcsóbb áramfejlesztést – a Nap hőenergiája például igen kézenfekvő módja ennek. Ezenkívül tovább kívánunk fejleszteni olyan technológiákat, amelyek szintén költséghatékonynak és környezetkímélőnek bizonyulhatnak. Már most rátaláltunk néhány lehetőségre, de vélhetőleg ennél jóval több merül fel a jövőben.”

Page így folytatta: „Elsődleges célunk egy 1 gigawatt kapacitású, a szénnél olcsóbb, megújuló energiaforrás kifejlesztése – hiszen ennyi energiával egy San Francisco-méretű várost is el lehet látni árammal. Optimisták vagyunk, ezért úgy véljük, ehhez nem kellenek évtizedek, hanem néhány év is elegendő lesz.”

„Ha ezt a célt elértük, és nagy mennyiségben tudunk a szénnél olcsóbb áramot termelni a megújuló erőforrások révén, akkor olyan megoldás lesz a világ kezében, amellyel jelentős mennyiségű áramhoz juthat a szén-dioxid-kibocsátás jelentős csökkentése mellett. Természetesen ez nekünk is jó üzlet lenne.”

A szén jelenleg sokak számára az elsődleges energiaforrás a Földön, hiszen világszinten a villamosáram 40 százaléka innen származik. Az ebből keletkező üvegházhatást okozó gázok környezetkárosító hatása napjaink egyik legnagyobb problémája. A szénnél olcsóbb, megújuló erőforrásból előállított áram a káros emisszió globális csökkentésében kulcsfontosságú szerepet játszana.

 „Több csoport is teljes erővel dolgozik azon, hogy olcsó, megújuló erőforrásból származó áramot állítson elő. Mi szeretnénk ezekhez az erőfeszítésekhez hozzájárulni, hogy a technológia még olcsóbb és még hamarabb elérhető legyen. A jelenlegi befektetési kritériumok nem garantálják, hogy az olcsó, tiszta és megújuló energia elég gyorsan piacra kerül ahhoz, hogy megakadályozza a klímaváltozás legaggasztóbb fejleményeinek bekövetkeztét” – mondta Larry Brilliant, a Google.org, azaz a Google jótékonysági szervezetének igazgatója.

A Google.org jelenleg is két olyan céggel közösen dolgozik, amelyek alternatív energiára épülő technológiákkal foglakoznak: A pasadena-i illetőségű eSolar elsősorban a nap energiájának felhasználására specializálódott, a hagyományos erőművek üzemanyagait a napenergiából nyert hővel kívánja helyettesíteni. Az eSolar által kifejlesztett technológia lehetőséget nyújthat a szénnél olcsóbb, közüzemi méretű áramtermelésre. Az alameda-i Makani Power a légkör felső rétegeiben található szelekből nyerhető energiával foglakozik. Ezzel a jelenlegi áramszükséglet jó részét fedezni lehetne.

A Google folyamatosan tevékenykedik annak érdekében, hogy a lehetőségekhez mérten energiatakarékosan és környezettudatosan működjön. A cég idén tavasszal jelentette be, hogy 2007-től teljes szén-dioxid-kibocsátását ellentételezni kívánja – és a legjobb úton halad ennek teljesítése felé. Ez év végéig a Google több olyan erőfeszítést is tett és tesz, amelyek a károsanyag-kibocsátás csökkentésére, illetve a  környezetbarát fejlesztések felgyorsítására irányulnak:

 


Álláslehetőségek az RE<C-nél