Megváltozik a a nemek aránya az interneten

MTI Sajtóadatbank, 2007. november 29. 09:01

A magyarországi internetezők táborában ugyan ma még 2-3 százalékkal több a férfi, de úgy tűnik a nemek aránya néhány éven belül kiegyenlítődik, majd átbillen a nők oldalára - mondta Varga Károly, a Medián Webaudit projektigazgatója a szerdai budapesti sajtótájékoztatón, amelynek témája az internetező nők világa volt.

Az Egyesült Államokban már a nők uralják a világhálót: az internetező hölgyek aránya 2006-ban meghaladta a férfiakét. Európában is hasonló folyamatra lehet számítani. Például a brit nők több időt töltöttek a világhálón férfitársaiknál, igaz először idén fordult ez elő és elsősorban a 25 és 34 év, illetve a 35 és 49 év közöttiek körében.

A magyar internetezők nemek szerinti megoszlása munkanapokon már kiegyenlítődött - közölte Varga Károly. A Medián - weboldalakat, azok látogatottságát és a használók körét vizsgáló – statisztikáinak tanúsága szerint a 15 év alatti és a 45-60 éves internetezők között is egyértelműen több a nő, akik ráadásul intenzívebben interneteznek, mint férfi kortársaik.

A gyengébbik nem képviselői főként munkaidőben látogatják aktívan a világhálót, míg az otthoni internetezésben elmaradnak. Ez azzal magyarázható, hogy munka után háztartási, családi teendőket látnak el, illetve a hölgyek tévéfüggése erősebb az internet használatnál. Az is lehet, hogy otthon már nem férnek a géphez, vagy a munkahelyi internetezés után már vágynak a világhálóra.

A jelenleg legtöbbet internetező nők 59 százaléka 35 év alatti. Böngészési szokásaik hasonlóak a nyomtatott és elektronikus sajtófogyasztásukkal, vagyis főként a női témákat feldolgozó weboldalakat, bulvár híroldalakat, az egészséges életmóddal foglalkozó, továbbá a baba-mama-, a horoszkóp- és gasztronómia témával foglalkozó oldalakat látogatják.

A hírek, politika, gazdaság témakörébe tartozó honlapok a férfiak körében látogatottabbak, mint ahogy a technológiai és autós oldalak is. Bár ez utóbbiak női látogatottsága 30 százalék, ami figyelemreméltó. Ezek a hirdetési oldalak elsősorban férfi olvasókra számítanak, ám a nők is egyre gyakrabban keresik fel, aminek oka lehet az egyedülálló hölgyek növekvő száma, akik kénytelenek egyedül megoldani az autó, a mobiltelefon vagy a számítógép vásárlást.

Az internetező hölgyekre tehát érdemes odafigyelni és nyomon követni miért, mikor, mire és hol használják a világhálót. Minderről folyamatosan frissülő információ található a www.internetezonok.hu című honlapon.