Tetszés szerint alakítható Google találati lista

Genda Csongor Zoltán, 2007. november 30. 18:36

A Google keresője egy olyan új funkcióval való kibővítésével kísérletezik, amely révén lehetőségük nyílik a felhasználóknak manipulálni a találatokat.

Akármennyire is népszerű a Google keresőszolgáltatása, az sok esetben számunkra haszontalan weboldalakat listáz, ám ezen most változtani kíván a vállalat. A most bemutatott új felületen az internetezők szavazhatnak a kidobott eredményekre, s a jövőben ha ugyanarra a kulcsszóra keresnek rá, akkor a találatok már a korábbi változtatásoknak megfelelően fognak megjelenni. Ha a felhasználók a felfelé mutató kék nyilacskára kattintanak, akkor az amellett lévő honlap a lista elejére kerül, sőt egy narancsszínű csillaggal ki is lehet emelni azt. Az is megtörténhet viszont, hogy számunkra teljesen értéktelen honlapokat jelenít meg a kereső, ebben az esetben csupán az X ikonra kell klikkelni, hogy végérvényesen eltüntessük azt a szóban forgó kulcsszóra kidobott találatok közül. További érdekesség még, hogy az internetezők javasolhatnak olyan weboldalakat is, amelyek esetleg nem szerepelnek a listán. Természetesen a keresési eredményekben eszközölt változtatások csak ugyanannak a felhasználónak fognak ugyanúgy megjelenni.

A Google képviselőinek az elmondása szerint egyelőre csak korlátozott számban lehet jelentkezni a kísérleti projektre.