Nokia Karácsony kánkánnal

forrás Prim Online, 2007. december 19. 10:10

Vállalatfelelősségi stratégiája részeként tartott sajtórendezvénye keretében a kerekesszékes Gördülő Tánccsoportot ajándékozta meg a Nokia Magyarország. A december 17-i, immár hagyományos Nokia Karácsony ünnepségen Greig Williams, a cég ügyvezetője röviden összegezte a cég idei eredményeit.

Kiemelte: 2007-ben tovább bővült a Nokia magyarországi piaca, megmaradt részesedése a hazai mobiltelefon-piacon. Globálisan a Nokia számos új termékkel jelentkezett az év folyamán. Hangsúlyozta: a mobileszközök terén továbbra is meglévő erős verseny éppúgy fontos számukra, mint a felhasználók számára. Az idén 60 ezer Nokia-munkatárs megkérdezésével felmérést készítettek. Ennek  egyik eredménye: az embereknek fontos értéket jelent a teljesítmény és az innováció. Befejezésül Williams kijelentette, a Nokia minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy egyre "emberibb" vállalattá váljon.

Ezt követően a Nokia Magyarország által támogatott (egyik) alapítvány, a jelenleg 16 tagot számláló, 1999 óta működő  kerekesszékes Gördülő Tánccsoport - a jelen lévők őszinte elismerését kiváltva, nagy sikerű táncegyveleget mutatott be.