100 millió eladott Vista

Genda Csongor Zoltán, 2008. január 8. 18:03

Bill Gates a Las Vegas-i CES rendezvényen jelentette be a mérföldkőnek számító eredményt, miszerint vállalata ez idáig több mint százmillió Vista-licencet adott el.

A redmondi konszern tavaly januárban kezdte meg új operációs rendszerének a kereskedelmi forgalmazását, és ez idő alatt sikerült a szoftverből százmillió példányt értékesíteni. Csak összehasonlításként érdemes tudni, hogy annak idején a piacra dobást követő első hónapban 17 millió XP kelt el, egy év alatt pedig mindössze "csupán" 67 milliót vettek meg az előző operációs rendszerből, a Vistából viszont már az első harminc nap alatt 20 millió fogyott. Elemzők ezt azzal magyarázzák, hogy 2001 óta rendkívüli növekedésen ment át a PC-piac, és ezért történhetett meg, hogy a Microsoft félannyival többet értékesített az új termékből az első évben. A rekorderedmények ellenére is azonban még mindig az XP a sereghajtó az operációs rendszerek piacán, annak részesedése még mindig 70% körül mozog, míg az új Windows "csupán" 10%-os résszel bír.

Gates a CES-en elhangzott beszédében elmondta, a számadatok tükrében kijelenhteti, hogy szemmel láthatóan a következő digitális évtizedben is nagyon fontos szerepe lesz a Windows platformoknak.