30 millió dollárt ad Simonyi és Gates az új chilei szupertávcsőhöz

Milkovits Gábor, 2008. január 9. 11:09

A tavaly második magyarként az űrbe látogató Charles Simonyi és Bill Gates Microsoft-vezér együttesen 30 millió dollárt adományoztak a Chilében felépítendő, minden eddiginél nagyobb távcsővel ellátott új obszervatórium számára.

Az Óriás Szinoptikus Kutatótávcső (LSST) a tervek szerint a világegyetem kevéssé ismert sötét anyagát, illetve az ebből kiáramló és az univerzumot tágulásra késztető energiákat tanulmányozza majd. Simonyi Művészeti és Tudományos Alapja („Fund for Arts and Sciences”) 20 millió, Bill Gates pedig további 10 millió dollárral gyarapította a projekt kasszáját. A tervek szerint 2014-re átadásra kerülő LSST obszervatórium szupertávcsöve három óriási tükröt és egy hárommilliárd pixeles digitális kamerát tartalmaz majd, mely minden harmadik éjszakán készít felvételeket az égboltról. Ezeken az éjszakákon a szerkezet tíz másodpercenként készít majd egy-egy képet, összesen 30 terabájt adatot halmozva fel ily módon. A fotókat a tervek szerint bárki számára hozzáférhetővé teszik majd.

A világűr köztudottan nem ismeretlen terep Charles Simonyi, vagy ha úgy tetszik Simonyi Károly számára, aki tavaly tavasszal második magyarként járt az űrben, a nemzetközi űrállomáson űrturistaként. A 17 éves kora óta Amerikában élő Simonyi 1981 és 2002 között a Microsoftnál dolgozott és többek között ő vezette azt a fejlesztőcsapatot, amely a Word és Excel programokat megalkotta. 2002-ben vezető szoftverfejlesztőként hagyta ott a céget, hogy megalapítsa saját vállalatát, a programozó-programokat készítő Intention Software Corporation-t. Szép tőle, hogy sikerült rávennie egykori közvetlen főnökét és munkatársát, a jótékonysági tevékenységéről köztudottan híres Bill Gates-t, hogy 10 millióval ő is szálljon be a projektbe.