Mobil: Máshol folytatják a Klubrádió műsorának készítői

Takács Zsolt, 2008. január 12. 09:12

Törölte műsorrendjéből a Klubrádió az egyik legsikeresebb magazint, a Mobilt, amely 2006. október 13-án indult el, és minden héten pénteken délután 3 órától, a délutáni főműsoridő kezdetén volt hallható a kereskedelmi adó frekvenciáin egészen múlt hét péntekig. A műsor a kezdetektől telekommunikációval, IT-val foglalkozott közérthetően.

A high-tech magazinműsort - amelynek kiemelt témái között a mobilkommunikáció, a navigáció és az internet szerepelt - több hazai és multinacionális közép- és nagyvállalat is szponzorálta. A szponzorok közül többen is azt jelezték, örömmel támogatnák továbbra is műsort, mert az hozzájárul a high-tech világ széles körben történő népszerűsítéséhez. A Szonda Ipsos adatai alapján rendkívül kedvezően alakult a műsor hallgatottsága is, mindezek ellenére a Klubrádió olyan egyoldalú szerződésmódosítást szeretett volna a produkció készítőivel szemben elérni, amit Szalay Dániel állandó szerkesztő és Nagyistók Tibor műsorvezető nem tudtak elfogadni. A stáb szerint a Klubrádió olyan feltételeket biztosított volna, ami nem tette volna lehetővé, hogy a magazin professzionális színvonalon készülhessen tovább.

Mivel a műsor készítői ezeket a feltételeket nem fogadták el, a Klubrádió Zrt. a napokban levélben arról értesítette őket: felmondja szerződésüket, és a 30 napos felmondási idő ellenére azonnal törli műsorrendjéből a Mobilt. A Klubrádió sikeres műsorának időpontjában ezért ezen a héten péntek délután már zenét sugárzott.

Mindazonáltal a Mobil produkció eddigi készítői eltökéltek abban, hogy a Szalay Dániel által kidolgozott koncepció alapján közel másfél éve sikeresen futó műsort másutt folytassák.

 

Forrás: Szonda Ipsos