Magyar Bálint is felszólalt a Microsoft által szervezett berlini konferencián

MTI Sajtóadatbank, 2008. január 24. 09:01

Magyar Bálint, a Miniszterelnöki Hivatal fejlesztéspolitikai államtitkára is előadást tartott azon a berlini konferencián, amelyet a Microsoft szervez minden évben egy európai helyszínen.

Az államtitkár az MTI-nek elmondta: már 2003-ban is felkérték arra, hogy előadó legyen a kormányzati vezetők európai plenáris fórumán, amelynek középpontjában alapvetően az infotechnológia alkalmazása áll a társadalom különböző területein, kezdve az oktatástól egészen az elektronikus közigazgatásig.

Magyar Bálint vitaindító beszédét "Digitálisan írástudatlan kormányok a digitális írástudásért" címmel tartotta. Az államtitkár felhívta a figyelmet azokra a szűk keresztmetszetekre, amelyek akadályozzák az információs társadalom kibontakozását. Ennek kapcsán négy ilyen területet említett, a technológiait, a pénzügyit, továbbá a kulturális és a politikai területeket.

Az utóbbival összefüggésben előadásában egyebek között arról beszélt, hogy a kormányok nem képesek megbirkózni azokkal a kihívásokkal, amelyeket az információs társadalom jelent, s általában rossz válaszokat adnak az újabb és újabb kihívásokra.

A fórumon immár hagyományosan számos európai ország informatikai, tudományos vagy oktatási minisztere, illetve államtitkára vett részt.

A tanácskozáson felszólalt Angela Merkel kancellár és Bill Gates,  a Microsoft elnöke is.