Informatikai adományozó program civil szervezetek támogatására

forrás Prim Online, 2008. január 25. 13:47

Akhtar Badshah, a Microsoft Corporation Közösségi Ügyek főigazgatója Budapesten útjára indította a CivilTech elnevezésű szoftver- és hardveradományozó programot. A programot a Microsoft Magyarország a Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvánnyal (NIOK) és a globális terjesztésben szerepet vállaló TechSoup non-profit szervezettel együttműködve valósítja meg Magyarországon.

A Microsoft örömmel vállalt vezető szerepet ebben a partneri kapcsolatban, amely régi non-profit partnere, a TechSoup nemzetközi szakértelmére és támogatására, a NIOK nagyszerű helyi kapacitásépítő munkájára, valamint a legfrissebb Microsoft és más gyártók termékeinek adományozására épülve segíti a helyi civil szervezeteket – mondta Akhtar Badshah. Mindhárom partner keményen dolgozott azért, hogy olyan fenntartható programot alakítsanak ki, amely erősíteni fogja a civil szektort az elkövetkező években Magyarországon. Büszke vagyok arra, hogy Magyarország az első 10 között van a programot honosító országok között.  – ismertette a főigazgató.

A TechSoup tevékenységére épülve világszerte számos helyen zajlik a Microsoft szoftveradományozó programjának bővítése. A CivilTech portál létrehozásának támogatásával - amely több szoftver- és hardvergyártó adományait ajánlja fel közhasznú szervezeteknek - a Microsoft szoftveradományozó programja immár a magyarországi civil szervezetek számára is elérhetővé vált.  Mostanáig az Egyesült Királyságban, Írországban, Belgiumban, Spanyolországban, Lengyelországban, Dél-Afrikában, Ausztráliában és Indiában indultak be olyan helyi szinten koordinált szoftveradományozó programok, amelyek széles körben és elérhető áron bocsátják az erre jogosult civil szervezetek rendelkezésére a Microsoft közel  100-féle termékét. A program kedvezményezettjei olyan kis civil szervezetek, amelyek saját erőből nem tudnának Microsoft termékeket vásárolni. 

A Microsoft, a TechSoup és a NIOK közreműködésével életre hívott program keretében a szoftveradományokat lokalizált technológiai támogatással, tartalommal és erőforrásokkal együtt tudjuk biztosítani.  A CivilTech Program keretei között a helyi civil szervezetek könnyebben hozzáférhetnek és tudják adaptálni a technológiai eszközöket, és ezáltal  hatékonyabban tudják kiszolgálni a helyi közösségek igényeit. Az új rendszer nagyobb működési hatákonyságot, költségmegtakarítást, valamint az üzleti adományozókhoz való jobb hozzáférést biztosít a közhasznú szervezetek számára.

A szükséges szoftverek igénylése kapcsán a civil szervezetek közvetlenül a NIOK-kal és a Civil Szolgáltató Központokkal működhetnek együtt. A programban való részvételi kritériumokkal és az igénylési jogosultsággal kapcsolatos információkat a www.civiltech.hu oldalon találják az érdeklődő közhasznú szervezetek. Általánosságban elmondható, hogy a legtöbb közhasznú státusszal rendelkező szervezet jogosult a Microsoft Szoftveradományozási programban való részvételre és egy kétéves rendelési periódus során összesen hatféle terméket igényelhet termékenként maximum 50 felhasználói licenccel. 

A Civiltech Program és a portál magyarországi működtetője a NIOK, a civil szervezetek tájékoztatásában, a napi kapcsolattartásban és az igénylések bonyolításában az országos civil szolgáltató partnerhálózat, a CISZOK-ok együttműködésére támaszkodnak majd. A program keretében igényelt szoftverek ingyenesen jutnak el a civil szervezetekhez, akiknek mindössze a kapcsolódó szolgáltatási díjat számítják fel. A díj az adományozói portál működtetésével, az elbírálással, valamint a szoftverek szállításával kapcsolatos kiadások fedezésére szolgál. Az adminisztrációs díj megállapítása úgy történik, hogy az biztosítsa a program hosszú távú fenntarthatóságát, ám még így is csupán a kiskereskedelmi ár 4-8%-át teszi ki.

„A Microsoft programja nagyszerű lehetőség mindazon szervezetek számára, amelyek jogtiszta szoftvert szeretnének használni, ám anyagi helyzetük nem teszi lehetővé azok megvásárlását. Bízunk benne, hogy minél több alapítvány és más civil szervezet szerez tudomást erről a programról, ezáltal is fejlesztve számítógépes infrastruktúráját, tágabb ételemben véve pedig működési hatékonyságát.” - mondta el Gerencsér Balázs, a NIOK elnöke.

Budapesti látogatása alkalmából Akhtar Badshah találkozott a NIOK képviselőivel, ahol az egyéb együttműködési területek eredményeit is áttekintették. A NIOK 2007 januárjában nyerte el a Microsoft támogatását egy hároméves projekt megvalósítására, mely keretében az országos CISZOK hálózattal közösen informatikai képzésben részesítenek civil szervezeteket és hátrányos helyzetű magánszemélyeket. A hároméves projektet a Microsoft több részletben, összesen félmillió dollárt meghaladó támogatásban részesíti, mely elsősorban pénzbeli, valamint szoftver-, és tananyag támogatásból áll.