79%-kal nőtt a Microsoft nyeresége

Milkovits Gábor, 2008. január 27. 10:46

A Microsoft bejelentette, hogy a tavalyi utolsó negyedévben 79%-kal nagyobb nyereséget könyvelhetett el, mint egy évvel korábban, ezzel párhuzamosan pedig idei prognózisát is felfelé módosította.

A szoftveróriás 2007 október-december között realizált profitja eléri a 4,7 milliárd dollárt, szemben az egy évvel korábbi 2,6 milliárddal. Eközben a vállalat összbevétele elérte a 16,37 milliárd dollárt, ami 30%-os növekedésnek felel meg egy év alatt. A most publikált számok meghaladják az elemzők prognózisait, ugyanakkor az éves növekedés mértéke megtévesztő lehet, mivel a Vista és az Office 2007 a menetrend csúszása miatt csak 2007. januárban jelent meg. Ebből adódóan a 2006 végi adatok nyilvánvalóan jóval kedvezőtlenebbek a 2007 végieknél. A jó eredményben a Vista és az Office növekvő eladásai kulcsszerepet játszottak, nem kis mértékben a még mindig kétszámjegyű növekedést mutató számítógépes piacnak köszönhetően. Természetesen az sem elhanyagolható szempont, hogy a Vista legkedveltebb, Ultimate verziója lényegesen drágább mint az XP, így több pénzt is hoz a Microsoftnak.

Az operációs rendszer és az irodai programcsomag mellett sikertermék volt az Xbox 360 játékkonzol és a rajta futó Halo 3 játékprogram is, így ezek eladásainak köszönhetően a Microsoft játékrészlege 3,06 milliárd dollár bevételt könyvelhetett el 2007 utolsó három hónapjában, ami 3,1%-os gyarapodást jelent. A vártnál kedvezőbb eredmények hatására a vállalat a júniusig tartó pénzügyi évre szóló bevételi prognózisát 58,8 – 59,7 milliárd dollárról 59,9 – 60,5 milliárdra módosította, míg profit-előrejelzése a részvényenkénti 1,78 – 1,81 dollár helyett 1,85 – 1,88 dollárra módosult.