Nemzetközi lesz az Amazon DRM-mentes zeneáruháza

Milkovits Gábor, 2008. január 28. 19:05

Az Amazon bejelentette, hogy az amerikai siker után világszerte elérhetővé teszi másolásvédelem nélküli zenéket (is) forgalmazó zeneletöltő szolgáltatását.

Az Amazon mp3 az első és mindmáig egyetlen olyan internetes zeneáruház, ahonnan mind a négy nagy lemezkiadó, azaz a Universal, az EMI, a Warner Music és a Sony BMG zenei katalógusa letölthető DRM-mentes formában. A fogyasztók igen jól fogadták a tavaly szeptember óta fokozatosan bevezetett új üzleti modellt, amely teljes szabadságot ad nekik a letöltött tartalmak kezelésére, így az eltelt néhány hónap alatt az Amazon zeneáruháza lett az Apple iTunes mögött a második legnépszerűbb zeneletöltő portál a tengerentúlon. A másolásvédelmi szoftvertől mentes zeneszámok 89-99 centbe, míg a teljes albumok 6-10 dollárba kerülnek az Amazon oldalán a tengerentúlon, ami ugyan valamivel drágább, mint a DRM-mel ellátott zenei fájlok, de még mindig jóval olcsóbb az új kiadású CD lemezeknél.

Bill Carr, a legnagyobb internetes kereskedelmi vállalat zeneáruházát irányító alelnöke egyelőre semmilyen konkrétummal nem szolgált a bejelentéssel kapcsolatban, így jelenleg nem lehet még tudni, hogy pontosan mely piacokon és mikortól lesz elérhető a szolgáltatás. Emellett a várható árakra is mindössze az amerikaival való összehasonlításból következtethetünk – a bevett gyakorlat szerint a magasabb adóterhek miatt a névérték euróban ugyanannyi lenne, mint dollárban, vagyis közel 50%-kal drágábbak lehetnek a zenék Európában. Ezt alapul véve, magyar pénzre átszámítva egy szám elméletileg 230-256, egy nagylemez pedig 1550-2600 forintba kerül majd. Könnyen lehet persze, hogy az Amazon csakúgy nem vesz majd tudomást rólunk, ahogyan ezen a téren az Apple, amely úgy tűnik (egyelőre legalábbis) nem látott elég fantáziát a magyar piacban ahhoz, hogy itt is elérhetővé tegye iTunes zeneletöltő szolgáltatását.