A Magyar Posta fél milliárdért új számítógéprendszert bérelne

MTI Sajtóadatbank, 2008. január 30. 08:01

A Magyar Posta Zrt. (MP) IBM, vagy azzal egyenértékű új számítógéprendszert bérelne 2010 december 31-ig, mintegy nettó 580 millió forintért.

A Közbeszerzési Értesítő szerint a nyílt közbeszerzési eljárás magába foglalja a hardver, szoftver elemek bérlését, a rendszer szervizelését, és a szükséges alkalmazások fejlesztését is.

Tomecskó Tamás, a társaság szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: a nagy teljesítményű számítógép feladata lesz a postai pénzügyi szolgáltatások, a be- és kifizetések, a sárga csekkek központi feldolgozása, elszámolása, és az azokról készített statisztika elkészítése.

A számítógéprendszer az MP Pesterzsébeten, a Nagy Sándor József utcában található országos elszámoló központjában működik majd. Az új számítógéprendszer bérlését az indokolta, hogy a régebbi elavult, és frissítése vagy megvásárlása gazdaságtalan lett volna. Az eljárásban az ajánlatkérő jelezte: opcióként 1.800 fejlesztői órára is igényt tart, továbbá 120 órában munkanapokon, míg 360 órában szabadnapokon szervizelési ügyelet szolgáltatásokat is igénybe kíván venni.

A kiírás szerint nem fogadják el olyan cég jelentkezését, amely a 2004-2006 közötti években a beszerzés tárgyában összességében nem rendelkezett legalább nettó 150 millió értékben bérleti szerződéssel. Az ajánlatokat legkésőbb 2008. február 28-ig lehet benyújtani, majd az azt követő 15. napon az MP Zrt. kihirdeti a végeredményt, majd várhatóan az után 8 nappal a bérleti szerződést aláírják a nyertessel.