Korszerű számítógépekkel gyarapodott egy gyulai informatikai iskola

MTI Sajtóadatbank, 2008. február 4. 08:41

Megközelítőleg 30 millió forintos értékben 110, úgynevezett ultravékony monitorral rendelkező számítógépes munkaállomás létesült a gyulai Bay Zoltán Informatikai Szakközépiskola és Kollégiumban.

Márki-Zay Lajos, az intézmény igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: egy amerikai multinacionális számítógépgyártó segítségével gyakorlatilag önköltségi áron, illetve a szállító cég által nyújtott egyéb támogatások segítésével szereltek fel az iskola több tantermében is a gépeket. A tantermekben teljes a csend, a monitorokat kiszolgáló szervereket ugyanis külön helyiségbe telepítették.

Az igazgató szerint ezzel minimálisra csökkentették az elektroszmog-terhelést, hiszen a monitorok alacsony, csak 12, illetve 14 volt feszültséget igényelnek, s mivel nincsenek a tantermekben meghajtó egységek, így hangszennyezés sem éri a diákokat. Az igazgató szerint ez a technika egyedülálló az országban, s abban bízik, hogy a későbbiekben egyre több iskola él hasonló lehetősségekkel.

"Ezzel a hardwareháttérrel kockázatmentesebb környezetben készülhetnek fel a diákok arra az időszakra, amelyet az információs társadalomban fognak leélni" - mondat egyebek mellett Márki-Zay Lajos.