Még tizenkét napig lehet nevezni a VIII. BME Nemzetközi 24 órás Programozóversenyre

OTS - Cégvonal, 2008. február 6. 10:44

A nevezés a verseny hivatalos weboldalán keresztül történik, a határidő 2008. február 17. éjfél. A versenyen háromfős csapatok indulhatnak, de a regisztráció után arra is lehetőség van, hogy valaki csapattársakat keressen az oldalon.

A nevezést követően 2007. február 24-én (közép-európai idő szerint) délelőtt 10 és délután 3 óra között kerül sor egy interneten keresztül lebonyolított előválogatóra, amelyen a csapatoknak 8 algoritmikus jellegű problémát kell megoldaniuk. Az itt legjobbnak bizonyuló harminc csapat kerül be a 2008. május 2-4. között, Budapesten megrendezésre kerülő 24 órás döntőbe. Itt egyetlen, bár rendkívül bonyolult és komplex feladattal kell megküzdeniük a csapatoknak.

Se az előválogató, se a döntő során nincs semmiféle megkötés a versenyzők által használható fejlesztőeszközökre, operációs rendszerre valamint írásos segédanyagokra vonatkozóan. Az előválogatóhoz hasonlóan a döntőben is a saját számítógépeikkel dolgozhatnak a versenyzők. A rendezők csak áramellátást és a versenyhez szükséges hálózati kapcsolatot biztosítják az egész napos megmérettetés során az enni- és innivalón kívül. Külső segítség igénybevétele természetesen nem engedélyezett.

A feladatokat a BME informatika karának doktorandusz hallgatói írják, így a tavalyihoz hasonlóan érdekes megmérettetésre számíthatnak a versenyzők. A problémák megoldásához, az eredményes szerepléshez leginkább jól működő csapatmunkára, valamint gyors és precíz kódírási képességre, széleskörű informatikai ismeretekre van szükség. Az összesítésben legtöbb pontot összegyűjtő csapat viheti haza a vándorkupát és a fődíjat.

A verseny rangjához és színvonalához a támogatók által felajánlott 5000 eurós összdíjazás és a további nagyértékű tárgynyeremények járulnak hozzá. A tavalyi évben a legjobban szereplő három csapat tagjai egy-egy autóba szerelhető GPS navigációs eszközzel, és hozzá való szoftverekkel gazdagodtak.

A hagyományokhoz híven a szervezők ebben az évben is népes nemzetközi mezőnyre számítanak. A tavalyi verseny döntőjén 10 ország - Egyesült Államok, Ausztria, Hollandia, Lengyelország, Lettország, Magyarország, Románia, Svédország, Szerbia és Ukrajna - programozói vettek részt, akik felejthetetlen élményekkel és hasznos tapasztalatokkal tértek haza.

Az események minden érdeklődő számára nyomon követhetők lesznek a verseny hivatalos honlapján.