41 millió eurót követel a Nokiától egy német szövetségi tartomány

Milkovits Gábor, 2008. február 6. 20:30

Észak Rajna-Vesztfália tartományi kormánya visszaköveteli a Nokiától azt a 43,1 millió eurós támogatást, amit a mobilgyártó most bezárásra ítélt Bochum-i gyárának fejlesztésére adott évekkel ezelőtt a cégnek.

A követelés csak a legutóbbi fejleménye annak az országos méretű felháborodásnak, ami a Nokia németországi gyárának bezárását, illetve a termelés Romániába és kisebb részben Magyarországra költöztetésének hírét kíséri. A finn vállalat döntése ugyanakkor mindennek ellenére meglehetősen szilárdnak tűnik, már csak azért is, mert az új romániai üzemben a munkabérek és a járulékos költségek alig tizedét fogják kitenni a Bochum-i gyárban erre költött összegnek.

Ami a tartományi követelést illeti, a helyi kormány szerint annak alapja az az általuk 41,3 millió euróra kalkulált támogatás, amit 7-8 évvel ezelőtt arra fordítottak, hogy egy korábbi televízió-gyárat mobiltelefonok gyártására alkalmas üzemmé alakítsanak. Arja Suominen, a Nokia szóvivője ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy a cég éppen, hogy túllépte a támogatási megállapodásban lefektetett feltételeket, amikor összesen 350 millió eurót ruházott be a helyszínen és 2001 óta átlagosan 3200 főnek adott munkát folyamatosan, egy időben. Amúgy az összeg aligha vágná a földhöz a felfelé ívelő periódusában lévő finn mobilóriást, amely csak az utolsó negyedévben 1.7 milliárd euró nyereségre tett szert.