A Yahoo elkerülné a Microsoft általi felvásárlást - Google-segítséggel?

Genda Csongor Zoltán, 2008. február 7. 18:47

A Yahoo vezetősége nem szívesen hajolna meg a Microsoft előtt, s ha tehetik, akkor visszautasítják a redmondi konszern ajánlatát.

A Microsoft múlt hét végén jelentette be hivatalosan is, hogy felvásárolnák a keresőpiac második legnagyobb szereplőjét, a Yahoo-t, a vállalatért 45 milliárd dollárt kínáltak részvényekben és készpénzben. Az internetes cég időt kért, hogy megfontolt döntést hozhasson, tehát nem utasították el az ajánlatot, ám igent sem mondtak arra. Jerry Yang, a Yahoo Inc. vezérigazgatójának egyik, a kollégáinak címzett levelében azonban az olvasható, hogy más alternatívákat is meg kell vizsgálniuk, hogy el tudják kerülni a szoftveróriás általi felvásárlást. "Az elmúlt napokban világossá vált számomra, hogy cégünk milyen sokat is jelent az embereknek" - írja az internetes cég első embere.

A napokban meglepő fordulatot vettek az események, amikor a Google kijelentette, hogy ellenzik a két vállalat fúzióját, annak elkerülése érdekében pedig hajlandóak volnának a Yahoo segítségére sietni. Az elképzelhetetlen, hogy a keresőóriás is ajánlatot tegyen a kisebbik konkurensre, ugyanis a versenyhivatalok nem engedélyeznék kettejük összeolvadását, ám a Google megpróbálná más módon támogatni a Yahoot, azaz vagy anyagi segítséget nyújtana, vagy kötne egy rendkívül előnyös reklámszerződést a Yahooval.