Viszlát Polaroid!

Kiss Ádám Zoltán, 2008. február 12. 20:03

A kultikus ikonná nőtt fényképezőgép lassan nyugalomba vonul, a digitális technikával minden vonzereje ellenére sem tudja tartani a lépést, a gyártó bejelentette a gépekhez készült fotópapír gyártásának leállítását.

A 20. század végének Amerikáját nehéz lenne elképzelni Polaroid fényképezőgépek nélkül. A felvételeket azonnal, labor nélkül előhívó speciális filmre dolgozó gépek igen hamar népszerűek lettek, hiszen csupán pár percre volt szükség a fotópapíron megjelenő képekhez. A digitális technika azonban valami igen hasonlót képes produkálni jóval rugalmasabban. A legtöbbször ugyan nem nézegethetjük rögtön a papírképeket, de erre nincs is szükség, hiszen az LCD kijelzők ugyanezt a feladatot képesek betölteni, ráadásul videó is visszanézhető rajtuk. Ha valaki mégis papírképhez ragaszkodna, igen kisméretű mobil nyomtatók közül választhat, a Polaroid is megpróbálkozott ilyen modellekkel. Mindez együtt azt eredményezi, hogy az egykor olyan kompaktnak tűnő Polaroid gépek mára nehézkessé és korlátozottá váltak, ez pedig egy ikon halált jelenti. A vállalat, melynek neve olyannyira közismert fogalommá vált, hogy egy idő után napszemüvegtől a videokazettáig sok minden, a fotózáshoz nem igazán köthető terméket adtak el vele, most beszüntetni készül eredeti tevékenységét. A cég már évek óta nem gyárt új gépeket, és mára a régiek használata is olyannyira lecsökkent, hogy egyszerűen nem éri meg fenntartani ezt az üzletágat. A Polaroid bejelentette, hogy lassan leépíti a gépekhez való film gyártását, sőt 2009 során teljesen meg is szünteti, és ezzel egy korszak ér véget.