900 millió euróra büntette az EU a Microsoftot

Genda Csongor Zoltán, 2008. február 27. 17:06

Úgy tűnik, a Microsoft nem tanul a múlt hibáiból, mivel az Európai Unió ismét óriási, közel egymilliárdos bírsággal sújtotta a vállalatot a korábbi rendelkezések be nem tartása végett.

Az EU álláspontja szerint a redmondi konszern 2007. októberéig nem tett eleget a 2004-es versenyjogi eljárásban meghatározott kitételeknek, ezért most 899 millió euróra büntették a vállalatot. Ugyan a szoftveróriás közzétett bizonyos, a termékeivel kapcsolatos technikai dokumentumokat, az EU úgy ítélte meg, hogy ezek koránt sem elegendőek a külső fejlesztésekkel való teljes kompatibilitás megvalósításához, a versenyhivatal szerint pedig a licencdíjak is túlságosan magasak voltak. Az EU mostani indoklásában az szerepel, hogy a redmondi konszern meglehetősen későn, csupán tavaly októberben vezette be az egyszeri 10 ezer eurós díjat és a 0.4%-os forgalomrészt, amit a kulcsfontosságú, interoperabilitást biztosító protokolldokumentációkért illetve a szabadalmi licencekért kér.
"Az EU 50 évvel ezelőtti versenyjogi szabályrendszerének a bevezetése óta a Microsoft az első olyan cég, amelyet a korábbi kartellügyi döntések be nem tartása végett ismételten el kellett marasztalni"- nyilatkozta Neelie Kroes versenypolitikai biztos.