A Magyar Posta megújítja infokommunikációs infrastruktúráját

MTI Sajtóadatbank, 2008. március 5. 09:01

A Magyar Posta (MP) jelentős, akár 20-30 százalékos költségmegtakarítást vár az infokommunikációs infrastruktúrájának megújításától, amelynek tenderkiírása kedden jelent meg az Európai Unió hivatalos közbeszerzési lapjában - tájékoztatta Tomecskó Tamás, a társaság szóvivője az MTI-t.

Hozzátette: a vezetékes és mobil távközlési, valamint az adatátvitel rendszerek egységesítését és korszerűsítését már korábban is tervezte a társaság, de a megvalósításra csak most, számos szerződés lejártával van lehetőség. Például a Vodafone-nal 2003-ban megkötött szerződés is az idén lejár.

A tárgyalásos tender több milliárd forint nagyságrendű. Az új egységes info-kommunikációs szerződés 2013. december 31-ig szól majd.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a társaságnál korábban a vezetékes fővonalak és mellékvonalak kezelése területi igazgatóságonként egyedi szerződésekkel történt, ami nem tette lehetővé az alközpontok összekapcsolását, belső postai telefonhálózat megvalósítását. Az adatátviteli hálózat bonyolult infrastruktúrájának napi üzemeltetése és további fejlesztése is jelentős postai erőforrásokat igényel.

Az új, költséghatékony kommunikációs megoldások - például alközpontok összekötése, mobil- és vezetékes technológia integrálása - bevezetésével, a felesleges kapacitások megszüntetésével, valamint a port alapú szolgáltatással és elszámolással viszont megtakarítások érhetők el.

Az egy szolgáltatási szerződésbe összefogott teljes infokommunikáció biztosítja, hogy a mobil-, a vezetékes és az adatátviteli infrastruktúra fejlesztése egységben történjen, az egyes technológiák előnyei kihasználhatóak legyenek - mutatott rá a szóvivő.