Arculatot vált az Antenna Hungária

Kovács Attila, 2008. március 10. 12:26

Az Antenna Hungária, Magyarország piacvezető műsorszóró cége 2008. március 10-én logót és arculatot változtat.

A korábbi Swisscom leányvállalat 2007 júliusa óta tagja a francia TDF-csoportnak. A logó, amely egy kéz lenyomatát ábrázolja, és a TDF közös arculati elemeként jelenik meg a különböző piacokon, a csoport tevékenységének humán szemléletét szimbolizálja, illetve az Antenna Hungária csatlakozását jelenti a TDF átfogó márkájához.



A kéz a TDF-csoport által képviselt értékeket szimbolizálja, amelyeket az Antenna Hungária szintén magáénak vall. Az új arculattal az Antenna Hungária vevői számára a megbízhatóság és az innováció – két, a vállalat hagyományaiból fakadó érték – ígéretét hangsúlyozza. A logó és az új betűtípusok színkombinációival a társaság a márka fokozott felismerhetőségét biztosítja.

 

Az arculatváltás alkalmából ma tartott sajtótájékoztatón László Géza, az Antenna Hungária (AH) igazgatóságának az elnöke többek között elmondta: a TDF már kilenc európai országban van jelen, mivel a nemzetközi műsorszórásban lát lehetőségeket. Jean-Francois Fenech, az AH vezérigazgatója több fontos megállapítása közül kiemelhetők a következők:

- újdonság, hogy az AH a távközlési szolgáltatók számára infrastruktúra- és karbantartási szolgáltatásokat is kínál,
- a vállalat a műsorszóró és távközlési vállalatok konvergenciáját is ki szeretné használni;
- A TDF csoport tagjaként az AH új interaktív szolgáltatásokat is tervez piacra hozni;
- 2008 a "kihívás éve" az AH számára, hiszen vállalat indul a digitális multiplex tenderen;
- a jelenleg 210 adótoronnyal rendelkező vállalat komoly, (az üzleti terv részvényesek általi elfogadásával) évi átlag 4-7 milliárd forintos, beruházást tervez Magyarországon;
- jelentős lesz a bevételek átalakulása, hiszen amíg a mai teljes árbevétel 60%-a származik az analóg szegmensből, addig 4-5 év múlva a bevétel többsége a digitális szegmens fogja adni;

A Prím kérdésére (hogyan alakul a vállalati struktúra és létszám) Fenech számadatokat nem kívánt mondani, mivel a vállalat idei költségvetését még nem fogadták el. Megemlítette azonban, hogy várható az igényeknek megfelelő folyamatos átszervezés, szükség esetén akár korábban kiszervezett szolgáltatásokat is visszavesznek.