A Konica Minolta számos újdonsággal készül a 2008-as Drupa kiállításra

Kiss Ádám Zoltán, 2008. március 10. 20:25

A Konica Minolta 2008-ban újra képviselteti magát a világ egyik legnagyobb nyomda- és papíripari szakkiállításán, a Drupán, melyet négyévente rendeznek Düsseldorfban. A Drupán második alkalommal kiállítóként részt vevő Konica Minolta számos újdonsággal várja a szakma képviselőit, sőt megoldást kínál a rohamosan fejlődő web to print (internetről közvetlen nyomtatás) alkalmazásokra is.

Az új “Scale Up” koncepció jelzi, hogy a Konica Minolta milyen messze jár a négy évvel ezelőtti nyomdaipari kiállításon történő első debütálása óta. A cég standja közel 1000 m2-es területen helyezkedik majd el, így a Drupán a Konica Minoltának alkalma nyílik bemutatni széleskörű fekete-fehér és színes digitális nyomdai termékportfolióját, a nyomdai rendszereken kívül bemutatásra kerülnek a berendezésekhez kapcsolódó alkalmazások és munkafolyamatokat segítő megoldások is, mint például a Printgroove POD Suite, vagy a web to print. Info Trend 2007 szeptemberében nyomdászok véleménye alapján készített tanulmánya szerint, a „web to print” (internetről közvetlen nyomtatás) iránti igény 2010-re 264%-os növekedést érhet el.

A Printgroove POD Suite szoftvercsomagot a Konica Minolta fejlesztette ki. A négymodulos alkalmazás a teljes munkafolyamat standardizált, felhasználóbarát leképezését teszi lehetővé. Magában foglalva a teljes nyomtatási munkafolyamatot, a munka felvételtől a számlakészítésig, miközben folyamatos kapcsolatot biztosít a különböző nyomtatási rendszerek között. A POD Queue, az első Printgroove modul, amely a beérkező nyomtatási munkákat kezeli, majd szétosztja a megfelelő nyomdai berendezésekre. Ez alatt egy rendszerállapot ellenőrzést hajt végre (finishelési funkciók, kellékanyagok…). Mindezen kívül biztosítja a lehetséges akadályok korai felismerését és hatástalanítását. A második modul a POD Serve, amely tulajdonképpen egy online ügyelet a nap bármely időszakában (nyomtatási munkák online fogadása, automatikus jelentés e-mailben, online proof és jóváhagyás). A POD Guide az egész rendszer, a teljes munkafolyamat kezelését és ellenőrzését hajtja végre (ütemterv, ügyfélkezelés, rendelések kezelése, archiválás, számlakészítés). A negyedik, azaz az utolsó modul, a Printgroove POD Ready. A fejezetek, az oldalak és az egyedi dokumentumok szerkesztésén kívül, magában foglalja az oldalak rendezését is. A POD Ready lehetővé teszi a PrePress programok használatát. A Printgroove alkalmazást a BERTL Best Award díjjal tüntette ki.

A kiállítás május 29-től június 11-ig tart. A Konica Minolta stand elhelyezkedése: 9-es csarnok.