Vesztegetési ügyben ismerte el vétkességét a Samsung elnöke

Kiss Ádám Zoltán, 2008. április 7. 18:03

A dél-koreai vállalt elnöke, aki egyben a cégalapító fia is, a rendőrségi vizsgálat során elismerte, hogy bűnös az ellene felhozott vesztegetési vádakban.

Lee Kun-hee, a Samsung 66 éves elnökével szemben a helyi rendőrség kezdett vizsgálatot gyanús pénzmozgások miatt. A vizsgálat fényt derített olyan pénzügyi alapok létrehozására és működtetésére, melyek a vesztegetéshez szükséges összegeket biztosítják. A rendőrség szakértői meglehetősen komolyan vették az ügyet, és miután Kun-hee alaposan gyanúsítható volt, 11 órán át hallgatták ki. A Samsung vezetője a kihallgatás során elismerte felelősségét, de az egyelőre nem derült ki, milyen szinten vett részt az ügyben. Az elnök elmondta, hogy az események az ő személyes gondatlansága miatt történhettek meg, akármit is jelentsen ez pontosan. Kun-hee mindenesetre a hasonló ügyekben tapasztalt európai hozzáállástól teljesen eltérően egyáltalán nem próbált hárítani, hanem minden felelősséget magára vett, és kijelentette, hogy neki személy szerint kell viselnie a következményeket. Ez az elemzők szerint igen fontos gesztus a dél-koreai nép felé, hiszen Dél-Koreában a Samsung jóval több, mint csak egy vállalat, a nemzeti büszkeség, és az ország 20. század végi felemelkedésének szimbóluma is egyben.