Mérsékli az EP a brüsszeli távközlési reformambíciókat

MTI Sajtóadatbank, 2008. április 28. 12:10

Kevésbé radikálissá tennék az Európai Bizottság terveit azok a jelentéstervezetek, amelyek az Európai Parlamentben a legnagyobb frakciók lényegi egyetértésével a héten készültek el az Európai Unió távközlési reformjáról.

A képviselői javaslatok elvetik egyebek között egy uniós szabályozó szuperhatóság ötletét, és nem adnak vétójogot a brüsszeli bizottságnak a nemzeti hatóságok elégtelennek ítélt döntéseivel szemben.

A jövőre újraválasztandó uniós parlament folyó mandátumának ez az utolsó nagy reformcsomagja. A most elkészült jelentéseket még EP-bizottsági, illetve plenáris szinten is el kell fogadni, és a reformról a végső szót az EU-tagországok kormányaival közösen mondják majd ki.

A távközlési reformok fő célja az európai piac továbbfejlesztése, a verseny növelése, a fogyasztók jobb kiszolgálásának biztosítása, illetve az ágazaton belüli vállalkozói és technikai fejlődés akadálytalanná tétele.

Az Európai Bizottság fél éve ismertette javaslatait a témában. Viviane Reding távközlési biztos egyebek között előterjesztette, hogy a vezeték nélküli internetszolgáltatás alapjául szolgáló rádiófrekvenciákhoz való hozzájutást könnyítsék meg a szolgáltatók számára, és a folyamat végén a frekvencia birtokosa szabadon választhassa meg, mire használja a hullámsávot. A másik terv az, hogy a távközlési infrastruktúra működtetését és a szolgáltatások nyújtását szét kell választaniuk a cégeknek, mert ez Brüsszel szerint az árak csökkenéséhez és a hálózatok fejlesztésére fordított összegek növeléséhez vezet. További javaslat, hogy az Európai Bizottságnak vétójoga lenne a jelentős piaci erejű szolgáltatókkal kapcsolatban hozott döntésekre. A nemzeti szabályozó hatóságok jelenlegi informális egyeztető hálózata mellett pedig Brüsszel felállítana egy erőskezű európai hatóságot.

Az EP-jelentéstervezet a javaslatok közül az utóbbi kettőt lényegében elveti, pontosabban az uniós hatóságot egy, a nemzeti szabályozók jelenleginél nagyobb hatáskörű közös testületeként képzeli el. A bizottsági tervnél fokozatosabb áttérést javasolnak a jelentéstevők - és az előzetes egyeztetéseken kirajzolódott kép szerint a legnagyobb EP-frakciók - a liberális frekvenciakezelésre, lényegében ellenvetés nélkül egyetértenek viszont a tulajdonosi szétválasztással.

Már korábban kifejtette álláspontját a nemzeti távközlési hatóságokat tömörítő Európai Szabályozók Csoportja, amelynek soros elnöke idén Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke. A nemzeti testületek egyetértenek a rugalmas frekvenciaszabályozással, illetve a szétválasztással is, amennyiben azt nem teszik kötelezővé az EU-ban, hanem választható lehetőség marad a nemzeti hatóságok számára (így biztosítva annak elkerülését, hogy a szétválasztás visszafogja a jövőbeni befektetéseket). Nem támogatják a brüsszeli bizottság vétójogának kiterjesztését és az európai hatóságra vonatkozó bizottsági terveket.

Pataki Dániel egy közelmúltbeli EP-meghallgatáson ismertette azokat az alapelveket, amelyeknek a szabályozó hatóságok szerint mindenképpen érvényesülniük kell az ágazat működésének korszerűsítésében. Ezek közé sorolta a nemzeti hatóságok függetlenségének megőrzését, a hatékonyság biztosítását akár a jelenlegi szervezeti keretek között, akár új szervezet létrehozásával, az egységes jogalkotás fokozására alkalmas módszer kidolgozását, azaz konzisztenciát, politikailag működőképes megoldás születését, továbbá olyan intézményi felépítést, amelynél az átláthatóság és a beszámoltathatóság megvalósul.