Afrika legnagyobb mibilcégére pályázik a Vodafone

Genda Csongor Zoltán, 2008. május 13. 18:11

A Vodafone tárgyalásokat folytat a legnagyobb afrikai telekommunikációs társasággal, az MTN-el annak bekebelezéséről-írja a Times magazin.

A lap értesülései szerint a brit óriásvállalat 25 milliárd eurós vételárban gondolkozik. Igaz, múlt héten az indiai Bharti Airtel is bejelentette, hogy többségi tulajdont (51%) akar szerezni az afrikai konszernben, az MTN vezetősége azonban inkább hajlik afelé, hogy a teljes vállalatot eladják. A Bharti Airtel 19 milliárd dollárt ajánlott a mobiltársaság 51%-áért. A Times szerint az afrikai távközlési társaság felvásárlása volna a Vodafone legnagyobb befektetése Arun Sarin vezérigazgatósága alatt. Sarin már 2007 végén bejelentette, hogy 2008-ban jelentős befektetésekre készülnek Ázsiában és a Afrikában. A Times úgy tudja, hogy az akvizíciós tárgyalások még kezdeti stádiumban vannak, ám ha az egyeztetések sikerrel zárulnak, és az MTN a Vodafone tulajdonába kerül, akkor a fúzió által újabb 68 millió ügyfelet szerezhet magának a brit társaság 21 afrikai és közel-keleti országban.