Megérkezett Amerikába a Nintendo Wii Fit

MTI Sajtóadatbank, 2008. május 20. 10:01

Hétfőtől kapható az Egyesült Államokban a Wii Fit, a japán Nintendo világhódító Wii videojátékának "testnevelő" változata.

A szobamérlegre hasonlító, lábbal irányítható játékkonzol Mijamoto Sigeru, az oszakai vállalat legendás főmérnökének a fejlesztése. A videojátékok Walt Disney-jeként emlegetett japán néhány éve egészséges életmódra váltott és nyilvántartást kezdett vezetni a testsúlyáról. Naponta felállt a mérlegre, aztán szórakozásból megpróbált két mérleggel méredzkedni egyszerre. Igyekezett úgy egyensúlyozni, hogy mind a kettő ugyanazt az értéket mutassa. Ebből a játékból fejlődött ki a szórakozást a testedzéssel összekapcsoló új Nintendo-konzol, amelyből Japánban a tavaly decemberi premier óta már kétmillió darabot adtak el.

A kis fehér padon a jógagyakorlatoktól a síelésig több mint negyvenféle mozgásformát lehet gyakorolni. A lapos konzol felületébe épített szenzorok azt érzékelik, hogy a játékos melyik lábára támaszkodik, illetve hogy a lábfej melyik részére helyezi a testsúlyt (például sarkon áll vagy lábujjhegyen). Ennek megfelelően mozog a rajzfilmfigura a tévé képernyőjén; síeléskor például balra kanyarodik, ha a játékos a bal lábára helyezi a testsúlyát, és nagyot esik, amikor a játékos elveszti az egyensúlyát.

A minél tökéletesebb grafikai megoldások és látványos játékok helyett az egyszerűségre és az alacsony árra koncentráló Nintendo a legutóbbi fejlesztésével, a Wii játékkonzollal messze lekörözte a vetélytársakat. A 2006 végén piacra került termékből még idén áprilisban is 417 ezer darab kelt el Amerikában, csaknem kétszer annyi, mint a Microsoft-féle Xbox 360-ból és a Sony Playstation 3 konzolából együttvéve.

A tévé-távirányítóhoz hasonlító távvezérlővel működő Wii a videojátékok hagyományos törzsközönségén túl más fogyasztói rétegeket is meghódított, és az új termék is nagy siker. Japánban éldául a felhasználók 30-40 százaléka soha nem vásárolt még játékkonzolt a Wii Fit előtt. Elemzők szerint ez arra utal, hogy a videojáték műfaja rétegspecifikus szórakozási formából lassan általánosan elfogadott szabadidős tevékenységgé alakul.

A Wii Fit április 25-én debütált Európában. A fogadtatásra jellemző adat, hogy a brit Woolworths áruházlánc üzleteiben percenként 90 darab kelt el a premier napján. A konzol Amerikában 89,99 dollárba (14 ezer forint) kerül. Az előrendelési adatok alapján az első néhány hónapban nagyjából 3 millió darab talál majd gazdára.