Gartner: közel 8 százalékkal bővült a szerverpiac

Milkovits Gábor, 2008. május 25. 19:16

A mértékadónak tartott Gartner piackutató által közzétett adatok szerint az idei első negyedévben eladott darabszám tekintetében 7,6 százalékkal gyarapodott a globális szerverpiac, míg a bevételeket tekintve 4,3 százalék volt a növekedés.

A fenti adatok az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva érvényesek, és számszerűen 2,3 millió eladott szervert, illetve 13,6 milliárd dollár összbevételt jelentenek. Jeffrey Hewitt, a Gartner alelnöke a sajtónak elmondta, hogy a bővülés mögött az x86-os szerverek folyamatos és gyors ütemű cseréje, a nagy adatkezelő központok folytatódó kiépítése, illetve a fejlődő térségek keresletnövekedése áll. A bevételek alapján a HP és az IBM továbbra is fej-fej mellett áll a globális szerverpiacon; a HP bevételei 10,3 százalékos növekedés mellett 0,1 százalékkal haladták meg a kék óriásét. Eközben az Dell 6,6; a Fujitsu Siemens 4,9; az IBM pedig 2,1 százalékkal növelte jövedelmét, míg a Sun 1 százalékot visszaesett 2007 első három hónapjához képest.

Az eladott darabszám alapján a Dell produkálta a legnagyobb arányú, 15,8 százalékos növekedést az időszakban, míg a HP 7,8; a Sun 6,6; az IBM pedig 2,3 százalékkal adott el több szervert most, mint tavaly ilyenkor. A nagyobb gyártók közül egyedül a Fujitsu Siemens értékesített kevesebb szervert, mint 2007 első negyedévében, mégpedig 2,6 százalékkal.