Megújul a Gmail, már tesztelhetők az újdonságok

Kiss Ádám Zoltán, 2008. június 6. 19:21

Annak idején Google szokatlanul nagy ingyenes tárhelyet kínáló Gmail szolgáltatásával tört be az e-mail piacra, és gyorsan zajos sikert is aratott. Mára versenytársak felzárkóztak, ideje a megújulásnak, és a vállalat már elérhetővé is tette az új funkciókat.

A vállalat tovább kíván lépni sikeres Gmail szolgáltatásával, és ebből a célból nem kevesebb, mint 13 új szolgáltatást fejlesztett ki. A tesztelés célja kettős. Egyrészt semmilyen „laboratóriumi” teszt nem ér fel egy valós, tömeges felhasználói teszteléssel, ahol valóban kiderül minden apró megbújó hiba. Másrészt a cég ezt egyfajta közvélemény-kutatásnak is szánja, szavazni lehet a legjobban tetsző funkciókra, melyek azután bekerülnek a Gmail szabványos rendszerébe is. Érdekes funkció például a gyorslinkelés eszköz, mellyel üzenteket linkelhetünk be tetszőleges helyre, a kényelmünket szolgálhatja a szabad gyorsbillentyű választás a leggyakrabban használt műveleteinkhez, vagy az üzeneteinket automatikusan egységes fontméretre konvertáló képesség. De található itt egészen különleges ötlet is, az „e-mail függő” funkció, melyet akkor vehetünk igénybe, ha úgy érezzük, már mániásan frissítjük postaládának, ilyenkor a szerver 15 percre lezárja e-mail hozzáférésünket, rákényszerítve a felhasználót, hogy kicsit kizökkenjen az online világból.