Mannesmann-részvényesek: oda az osztalék?

MTI Sajtóadatbank, 2000. február 23. 10:19
Pórul jártak azok, akik Vodafone-részvényre cserélték Mannesmann-papírjaikat, mivel a brit-amerikai társaságot a következő években hatalmas veszteségek fenyegetik - írja hétfői számában a Die Welt.
A lap értesülése szerint a Vodafone-AirTouchot a jövőben mintegy 24 milliárd márkás leírási kötelezettség terheli, amely jócskán meghaladja a cég várható nyereségét. Ennek következtében nem reménykedhetnek osztalékban azok a befektetők, akik a brit rábeszélésnek engedve november és február 7. között Vodafone-ra cserélték Mannesmann-részvényeiket.

A háttérben az húzódik meg, hogy a két konszernfőnök, Chris Gent és Klaus Esser február 3-án kötött megállapodásában rögzített vételár (mintegy 400 milliárd márka) jóval meghaladja a düsseldorfi konszern üzleti mérlegében szereplő cégértéket. A tőzsdei és a könyv szerinti érték közötti különbséget (az úgynevezett goodwillt) a brit törvények értelmében a Vodafone-nak le kell írnia nyereségéből. Ezt megerősítette az újságnak a Goldman Sachs bankház is, amely a Mannesmannért folytatott pókerjátszmában a Vodafone tanácsadójaként lépett fel.

A goodwill pontos értékéről nincs megbízható adat, német bankárok a leírási kötelezettséget 300-350 milliárd márkára becsülik. Ehhez jön még, hogy a Vodafone tavaly átvette az amerikai AirTouch céget, s ennek során 40 milliárd font (125 milliárd márka) értékű goodwillt állított be mérlegébe. A két cégátvételből származó, 480 milliárd márka körüli összeget húsz év alatt lineáris módszerrel kell leírni, ami évi 24 milliárddal terheli a vállalati eredményt. Ez azonban jócskán meghaladja a Vodafone-nak a következő években várható nyereségét - írja a Die Welt.