TomTom: a műholdas navigáció erősíti a vezetés és a közlekedés biztonságát

Kovács Attila, 2008. július 14. 16:02

Az autós navigációs rendszerszállító holland TomTom cég nyilvánosságra hozta a megbízásából vezető európai és amerikai kutatóintézetek által a műholdas navigációról végzett kutatási eredményeket, amelyek igazolják, hogy a műholdas navigáció pozitív hatással van a vezetés- és a közlekedésbiztonságra.

A tanulmány legfontosabb megállapításai:


A felmérés azt is kimutatta, hogy szemben a hagyományos navigációs módszerekkel, a navigációs rendszerek használata csökkenti a megtett kilométerek számát azokban az esetekben, amikor a gépjárművezető ismeretlen területen közlekedik ismeretlen célpont felé, ami pozitív hatással van a környezetre és a benzinköltségekre. A résztvevő sofőrök Európa és Amerika szerte jelezték, hogy sokkal inkább érzik úgy, hogy kézben tartják, és elővigyázatosabban vezetik gépjárműveiket, amikor navigációs eszközöket alkalmaznak. Néhány adat a tanulmány országos statisztikáiból: Németországban a gépjárművezetők 80%-a érzi úgy, hogy jobban uralja gépkocsiját, amikor műholdas navigációs rendszerrel közlekedik és a megkérdezettek 66%-a érzi úgy, hogy elővigyázatosabb, mint egyébként. Spanyolországban a megkérdezettek 81%-a vallja, hogy a műholdas navigációs rendszereknek köszönhetően éberségük megmarad, vagy növekszik.

A stressz csökkentésére való törekvés fontos szempontnak bizonyult a gépkocsivezetők számára és egyben az egyik legfőbb oknak, amiért leginkább szeretnek műholdas navigációra támaszkodni. A navigációs rendszerek vezetésbiztonsági szempontból is szinte minden országban a leghatásosabbnak bizonyultak. Néhány adat: Angliában a felhasználók háromnegyede (77%-a) jelezte, hogy azért használ navigációs eszközöket, mert használatakor nyugodtabban vezet. A megkérdezettek közel háromnegyede (74%-a) vallotta, hogy sokkal nyugodtabban vezet navigációs eszközökkel, mint nélküle. A vizsgált országok mindegyikében óriási többséggel jelentették, hogy navigációs rendszerek használatával nyugodtabban érzik magukat a gépjárművezetők. Az Egyesült Államokban a felhasználók 71%-a, Olaszországban 68%-a jelezte ugyanezt.

A kutatás azt is kimutatta, hogy a műholdas navigációs készülékek használata csökkenti a gépkocsivezetők igénybevételét. A kutatás szerint a felhasználók többsége szerint a navigációs rendszerek használata megkönnyíti az útra való koncentrálást. Néhány adat az országos statisztikákból: a navigációs rendszernek köszönhetően a német felhasználók 74%-a találta egyszerűbbnek az útra való koncentrálást; az amerikai felhasználók 59%-a találta könnyebbnek az útra való koncentrálást a navigációs rendszernek köszönhetően.

Hasonlóan pozitív az eredmény a navigációs rendszerek vezetőkre gyakorolt hatásával kapcsolatban. Például: a Franciaországban navigációs rendszereket használók 60%-a mondja, hogy biztonságosabban vezet a navigációs rendszerekkel, mint anélkül. Hasonlóképp, a német felhasználók 65%-a találta biztonságosabbnak a vezetést navigációs eszközökkel, mint nélküle.

Független kisérlet bizonyította, hogy navigációs rendszer használatával, az utazással töltött idő  csökkent. Németországban például 11,2%-kal. A kevesebb levezetett kilométer, nagyobb üzemanyag megtakarítást jelent, ami kedvező hatással van mind a gépjárművekre, mind a környezetre.