Az Apple szállítja a legveszélyesebb szoftvereket

Genda Csongor Zoltán, 2008. augusztus 4. 18:39

Egy friss jelentés rávilágít arra, hogy az első félévben a legtöbb biztonsági rést tartalmazó szoftvert az Apple adta ki, még a Microsoftnál is többet.

Az IBM szakértői megvizsgálták, hogy 2008 első felében mely fejlesztő cégek termékei voltak a legveszélyesebbek biztonsági szempontból a felhasználókra nézve, s arra jutottak, hogy az amerikai számítógépgyártó alkalmazásainak a legsilányabb a minősége. A tanulmányból megtudhatjuk, hogy a sebezhetőségek 3,2%-át az Apple alkalmazásain találták, a tartalomkezelő rendszereket fejlesztő Joomla a második helyre került 2,7%-kal, a Microsoft pedig épphogy csak felkapaszkodott a dobogó legalsó fokára a maga 2,3%-ával. Igaz ugyan, hogy a cupertinói hardvergyártóé lett az aranyérem, ennek ellenére a legtöbb hacker célkeresztjében a redmondi szoftveróriás alkalmazásai vannak, az Apple csupán a harmadik legkedveltebb célpontja az internetes bűnözőknek. Ez 5%-os emelkedést jelent a tavalyi esztendő ugyanezen időszakában mért eredményeihez képest. Az IBM jelentése rámutat arra is, hogy a legtöbb sebezhetőséget a független fejlesztők fedezik fel, a nagynevű cégek csupán a sérülékenységek 30%-át észlelik.