Indul a Nikon nemzetközi fotóverseny 2008-2009-es évadja

Kiss Ádám Zoltán, 2008. augusztus 10. 16:22

A vállalat elindítja a 32 éve népszerű Nikon nemzetközi fotóverseny idei évadját. A tavalyi pályázat több mint 16 000 indulót vonzott 135 országból, akik összesen több mint 47 000 fotóval neveztek.

A pályamunkákat 2008. szeptember 1. és november 30. között fogadják a szervezők. A verseny témája az „At the heart of the image” (A kép szívében), amely egyúttal a Nikon jelmondata, a cél, hogy olyan képeket készítsenek, amely felkavarja a szenvedélyeiket, és bemutatja az élet gazdagságát és emberi sokszínűségét. Az előző évek versenyeihez hasonlóan két kategóriában lehet nevezni. Az egyik a „Szabad téma”, amelybe a fotósok tetszés szerint választott képükkel nevezhetnek. A másik kategória "Az én bolygóm”, ahová a szervezők olyan képeket várnak, amelyek a környezetet vagy a mindennapok pillanatait ábrázolják.

Valamennyi pályaművet profi nemzetközi fotósgárda bírál el. A Nikkor márka 75. évfordulóját ünnepli az idén, ezért az 54 általános díj és a Nagydíj mellett egy különdíjat is odaítélnek majd egy kiemelkedő képnek. A verseny minden fotós számára nyitott: amatőrök és profik egyaránt nevezhetnek a világ bármely tájáról. A nyertes képeket és készítőik nevét az NPCI webhelyén,kiállításain és sajtóközleményekben lehet majd megtalálni.

Az NPCI 2008–2009 eseményt a Nikon arra is felhasználja, hogy folytassa „A Játék Joga” elnevezésű humanitárius szervezet támogatását: minden európai és afrikai pályázó után 2 euróval támogatja a csoportot. A Játék Joga a hátrányos helyzetű gyermekeknek igyekszik segíteni az élethez szükséges képességek kifejlesztésével, valamint az egészségük javításával és a békés életkörülmények megteremtésével, sport- és játékprogramokon keresztül.

Az NPCI szabályait és nevezési lapját az alábbi webhelyen lehet megtalálni.