Ráfizetés a Google egymilliárd dolláros AOL-befektetése

Milkovits Gábor, 2008. augusztus 11. 08:31

A Google bejelentette, előfordulhat, hogy az AOL 5 százalékáért 2005-ben kifizetett egymilliárd dollár értéke csökkent, és ezt valamikor a jövőben el kell könyvelnie a vállalatnak.

A beruházás annak idején azért volt fontos a Google-nak, mert ezáltal bebiztosíthatta online reklámpartneri szerződését az egyik legfontosabb amerikai internetszolgáltatóval, amely így nem pártolt át a Microsoft-hoz. Akkor az America Online teljes értékét 20 milliárd dollárra tették, a mostani viszont ennél valószínűleg jóval kevesebb. A Google az amerikai értékpapír-felügyeletnek benyújtott feljegyzésében ezzel kapcsolatban nem bocsátkozott találgatásba, független szakértők azonban az akkorinak a felére, nagyjából 10 milliárdra taksálják ma az AOL-t.

A dolog azért most lett időszerű, mert az AOL többségi tulajdonosa, a Time Warner 2009 elején szétválasztja az internetes cég online reklám és betárcsázós szolgáltatói részlegeit, majd nagy valószínűséggel eladja őket. Márpedig a Google szerződése alapján a Time Warner-nek ebben az esetben vissza kell vásárolnia a papíroknak azt a bizonyos 5 százalékát, természetesen piaci értéken, ez pedig akkor a fentiek alapján 500 millió dollár veszteséget jelent a Google számára. A keresőprogramjáról közismert online tartalomszolgáltató szinte minden negyedévben óriási bevételnövekedésről és irigylésre méltó profitról számol be, ennek ellenére az utóbbi időben rendre a befektetők várakozásai alatt szerepel, így az a félmilliárd dollár mínusz nem a legjobbkor jön a cég számára.